Kevesen tudják, hogy Matuska Szilveszter, a zavart elméjű tömeggyilkos eredetileg az Újpesti vasúti hidat vette célba, és nem sokon múlt, hogy mégis inkább Biatorbágyon robbantott.
Matuska Szilveszter
„Biatorbágyi rém”, „ekrazitos gyilkos”, „emberszörny”. Ilyen nevekkel illette az 1930-as évek sajtója Matuska Szilvesztert, akit – saját állítása szerint – egy Leó nevű alak képében maga a sátán beszélt rá, hogy kövesse el a 22 halálos áldozatot követelő, hírhedt vasúti merényletet.
„Azért jöttem Magyarországra, hogy az Újpesti vasúti hidat felrobbantsam”
– ezzel a kendőzetlen vallomással rukkolt elő Matuska Szilveszter 1934. november 8-án, az ügyében tartott budapesti bírósági főtárgyaláson. Az ekkor 39 éves merénylőt ezt megelőzően az osztrák igazságszolgáltatás már hat év fegyházra ítélte két korábbi vasúti robbantás – Ansbachnál (1931. január 30.) és Jüterbognál (1931. augusztus 8.) – miatt.
Egy csaló kórképe
Azt, hogy mi vezette az eredetileg tanári képesítéssel rendelkező Matuskát arra, hogy az 1931. szeptember 12-éről 13-ára virradó éjjel elkövesse szörnyű tettét, ma már nehéz egyértelműen megmondani. Az első világháborúban többszörösen kitüntetett férfi a világégést követően szülőfalujában, Csantavéren hiánycikknek számító árukkal üzérkedett, majd földeket vásárolt.
Nemsokára a fővárosban, majd Bécsben próbált szerencsét különféle ingatlanügyletekkel. Ezek kapcsán biztosítási csalásba és perek sorozatába keveredett. Felesége tüdőbajának kezelésére is egy vagyont költött, az anyagi kátyúból pedig találmányaival igyekezett kihúzni magát.
Képbe került a vasút
Egyik készüléke a vasúti sínekre került akadályokra és a pályahibákra figyelmeztette volna a mozdonyvezetőket. A feltételezések szerint Matuska erre akart „keresletet teremteni”, amikor belevágott a nemzetközi merényletsorozatába. A bíróságon ugyan azt vallotta, hogy egy Leó nevű ördögi figura kényszerítette bele a bűncselekmény-sorozatba, de erről nem sikerült meggyőznie az igazságszolgáltatást.
Matuska Ausztriában vette fejébe, hogy Magyarországon is – ahogy ő fogalmazott – robbantani fog:
„Tulajdonképpen Tattendorfban határoztam el a merényletet. Először az volt a tervem, hogy az újpesti hidat robbantom fel 16, előre elkészített bombával. Ezután Bécsben mintegy 130 méter hosszú drótot csavartam a derekamra, az ekrazitot pedig térdnadrágom zsebeibe helyeztem el. Így csak kövérnek látszottam, de semmi feltűnő nem volt rajtam”
– adta elő Matuska, hogyan csempészte magával a szükséges eszközöket, illetve a revolverét. A határellenőrzésnél nagy szerencséje volt, mivel a vámőrrel együtt szolgált a háborúban, így nem kutatták át, egykori katonatársa csak megjegyezte, mennyire meghízott.
Amikor a vonat Pest felé közeledett, a derekán lévő drótot lecsavarta, az ekrazitot pedig áttette a bőröndjébe. A csomagot a Keleti pályaudvar ruhatárában hagyta, amíg kerített magának egy szobát a Bristolban, majd elment további alkatrészeket vásárolni.
Az újpesti szál
Matuska rajza az újpesti hídról
Nem lehetett véletlen, hogy a merénylő először pont az Újpesti vasúti hidat szemelte ki: az átkelő egykilométeres hosszával, kilenc mederoszlopával és komoly acéltömegével az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legimpozánsabb építményének számított.
A főtárgyaláson azt vallotta, hogy magán a hídon előtte sohasem járt, viszont a környékét jól ismerte. Elgondolása szerint a 16 bombából nyolcat-nyolcat a híd egyik oszlopának két oldalára rögzített volna. Az első terepszemle után azokat a csöveket, amelyekre nem volt szüksége az óbudai oldalon rejtette el.
A szerelem döntött
A merénylő több nehézségbe is ütközött a robbantással kapcsolatban ezek közül – főleg a tények utólagos ismeretében – az egyik legbizarrabb az volt, hogy „a hídon sok szerelmespár sétált”.
„Megsajnáltam őket. Itt nem lehet Attentatot elkövetni, el innen!”
– fogalmazott Matuska. Arról is beszámolt, hogy az előkészítő munkálatai során kisebb tömeg figyelte, ahogyan teljes nyugalommal méréseket végzett, sőt, még rajzokat is készített a híd szerkezetéről. Senki sem sejtette, hogy mire készül: egyszerű mérnöknek nézték.
Matuska a bíróságon
Matuska végül arra jutott, hogy a pokolgépek a híd tartóláncaira kötözve tudják majd a leghatékonyabb pusztítást végezni, ám a tervét végül nem a romantika, hanem a prózai valóság húzta keresztül: a szerkezethez szükséges csövek berozsdásodtak, és a legnagyobb erőlködéssel sem tudta beléjük passzírozni az ekrazitot. Emellett a kéretlen közönség is egyre inkább zavarta. Ekkor jutott eszébe az általa már a Budapestre vezető vonatúton megfigyelt biatorbágyi viadukt, ami olyan félreeső helyen volt, ahol nyugodtan dolgozhatott, illetve ahonnan a menekülés is egyszerűbbnek látszott.
A robbantáshoz használt szerkezet
Tehát végül a hideg számítás és a véletlen döntötte el, hogy azon a végzetes éjszakán nem Újpesten, hanem Biatorbágyon történt tragédia. A sors furcsa fintora, hogy Matuska ügyvédjéhez írt, harmincoldalas levelét, amelyben szintén részletesen – bár meglehetősen zavarosan – beszámolt az Újpesti vasúti híd ellen tervezett merényletéről, az 1980-as évek elején épp egy újpesti ház padlásán találták meg.