1945. január 10-én befejeződtek Újpesten a világháborús harcok, alig egy hónappal a fegyverek elhallgatását követően azonban a sokat szenvedett lakosságnak újabb, ezúttal természeti csapással kellett szembenéznie. A megáradt, jeges Duna elöntötte a várost és jelentős mértékű pusztítást okozott a helyi infrastruktúrában.
Néhány héttel ezelőtt, karácsony másnapján árvízhelyzettel nézett szembe a főváros és Újpest. Természetesen nem ez volt az első alkalom, hogy a megáradt Duna fenyegetést jelentett; az 1840-ben önálló településsé lett Újpestnek története során számos árvízhelyzetet kellett átvészelnie. Csak a legsúlyosabbakat említve: az 1876-os tavaszi áradás főként Budán okozott súlyos károkat, de a Duna másik partját sem kímélte, Újpesten harminc ház pusztult el és 1000 főt kellett kitelepíteni, az 1923 februári árvíz pedig − melyről korábban már írtunk az Ópest rovatban − valódi apokaliptikus körülményeket teremtett a városban, 200 házat borított el a víz, megszűnt a közvilágítás és a villamosközlekedés, víz alá kerültek a legfontosabb gyárak.
fotó: Fortepan
A következő jelentős pusztítást okozó árvíz a második világháború záróeseményének is tekinthető Újpesten, hiszen közvetlen kiváltó oka a háborús pusztítás, egészen pontosan az Újpesti vasúti híd felrobbantása volt. A 671 méter hosszú híd 1944 augusztusáig üzemelt rendeltetésszerűen, amikor is bombatalálat érte az aquincumi parthoz legközelebbi, közel 100 méteres hídnyílást és a hatóságok a javítási munkálatok idejére leállították az átmenő forgalmat. A munkát azonban a román kiugrást követően felfüggesztették, szeptemberben pedig egy újabb bombázás során elsüllyedt az alátámasztó uszály és leszakadt a sérült ív.
A hídra a végső csapást december végén (valószínűleg december 29-én) a visszavonuló német hadsereg mérte, akik egy nyílás feletti hídelem és az óbudai 20 méteres parti nyílás kivételével (melyen keresztül a menekülést kívánták biztosítani) a híd teljes egészét megsemmisítették − írja Iványi János építőmérnök az Újpesti Helytörténeti Értesítő hasábjain. Az elpusztított híd maradványai nem várt probléma forrásává lettek: a téli Duna vízén úszó masszív jégtáblák fennakadtak a roncsokon, minek hatására a víz nem tudott rendesen továbbfolyni és fokozatosan felduzzadt. Hat héttel a híd felrobbantását követően, 1945. február 9-én pénteken délelőtt a Duna kilépett a medréből és teljes haragját rázúdította a környező területekre.
A legnagyobb pusztítást a budai oldalon, Csillaghegyen végezte a jeges ár: a település háromnegyedét elöntötte a víz, a katasztrófa a korabeli beszámolók szerint emberéleteket is követelt − írja Szávost-Vass Dániel, a Dunai szigetek blog szerzője. Az árvíz azonban a folyó túlpartját sem kímélte, Újpesten ugyan nem volt halálos áldozata a katasztrófának, a szegényebb negyedekben számos munkáslakás elpusztult, mintegy kilenc-tízezer ember lett hajléktalanná. A katasztrófa súlyos károkat okozott és leállította a termelést az Újpesti Cérnagyárban, amely ekkor, a brit tulajdonos visszatéréséig, szovjet katonai irányítás alatt működött. Az Újpestre zúduló jeges ár szinte teljesen elmosta a Megyeri úti futballpályát, a stadion faanyagait pedig elhordták a nélkülöző emberek, hogy legyen mivel fűteniük a téli fagyban; a Megyeri temető szintén jelentős károkat szenvedett az árvíz során.
„Íme, Hitler Németországának még egy utolsó üzenete” − fogalmazott Bay Zoltán, a Tungsram műszaki igazgatója az árvízzel kapcsolatosan önéletrajzában. „A kertünkből a bokrok teteje és a fák állanak csak ki. Odébb a gyár épületei, körben a habos szürke víztükör, melyet csak az úszkáló faroncsok, deszkák, gerendák, kerítések maradványai szakítanak meg (…). Minden meteorológiai jelentés hiányában csak azt tudtuk figyelni: merre úsznak a vízszinten levő roncsok az előttünk levő utcán. Két teljes napig dél felé úsztak: ez azt jelenti, hogy még kifelé jön a víz a Dunából. Második nap estefelé a roncsok megálltak, ez már jó jel. Harmadik nap reggelén elkezdtek úszni visszafelé. Jaj, csak meg ne álljanak! A harmadik és negyedik napon állandó volt a visszafelé úszás, s a víz felszíne észrevehetően apadt. Az ötödik napon már újra lehetett gumicsizmákban járni a gyárudvaron, s egy hét elteltével száraz lett az udvar.”
fotó: Fortepan
A szovjet műszaki alakulatok még februárban pontonhidat építettek az elpusztított vasúti hídtól közvetlenül délre és elkezdték a vízből kiálló roncsok eltávolítását, hogy csökkentsék az árvízveszélyt. A zajlás megindulása után a vízszint fokozatosan leapadt, de a mélyebben fekvő lefolyástalan részek még hetekig víz alatt álltak. A víz alatti hídmaradványok kiemelése 1946-ban kezdődött és egészen 1948-ig eltartott, a munkálatok során 13 esetben kellett kihívni a tűzszerészeket a mederben talált, fel nem robbant 500 kilogrammos bombák hatástalanítására, melyek robbanófejei teljesen épek maradtak. Az épségben maradt óbudai hídnyílás vasszerkezetét is lebontották és a később a simontornyai Sió-híd építéséhez használták fel.
Az Újpesti vasúti híd újjáépítése 1953-ban kezdődött el a (déli) Összekötő vasúti híd helyén ideiglenesen felállított ún. „K”-híd lebontott acélelemeinek felhasználásával; a munkát jelentősen hátráltatta, hogy a következő nyáron a Duna ismét megáradt és víz alá került a hídszerelő telep, a csavarraktár és a szereléshez előkészített elemek nagy része. Az újjászületett hidat végül 1955 májusában adták át a forgalomnak.
Rudolf Dániel