•  
  •  
  •  

A pollenallergia kifejezetten kedvez a légúton terjedő vírusok elszaporodásának – erről Endre László tüdőgyógyász-allergológus beszélt az InfoRádióban.

A szakember szerint a nyírfa, a fű és a parlagfű virágporában van olyan alacsony molekulasúlyú komponens, ami ha a nyálkahártyánkra jut, erősen rontja annak természetes védekezőképességét, ez pedig nagyon kedvez a légúti vírusok elszaporodásának.

Az idén áprilisában az Allergy folyóiratban közzétett kutatás során azt vizsgálták, mit okoz kísérleti körülmények között, ha egy egészséges ember orrnyálkahártyából és tüdőnyálkahártyából készített szövettenyészetét alacsony molekulasúlyú pollenkivonattal beoltják, majd megfertőzik koronavírussal.

Mint kiderült: a vírusok sokkal gyorsabban szaporodtak a kezelt szöveteken, mintha nem fertőzték volna meg pollennel előzetesen. Endre László elmondta, hogy mindez azért van, mert a pollenkivonattól csökken az interferontermelés.

A szakember hozzátette, hogy egérkísérletek során az állatok orrába pollenkivonatot csepegtettek, majd a koronavírusnál kevésbé súlyos megbetegedést okozó légúti vírust, rhinovírust csepegtettek be, az egyedek pedig nagyon súlyos tüdőgyulladást kaptak – jóval súlyosabbat, mint amilyet a pollen nélkül kaptak volna a vírustól. Amikor ezt egészséges embereken is tesztelték, azt találták, hogy pollenkivonat után rhinovírust az orrukba csepegtetve sokkal betegebbek lettek, mintha csak a rhinovírust csepegtették volna be.

Ezzel bizonyítani lehet azt, hogy ha ez a pollenekben lévő kis molekulasúlyú anyag rákerül az emberi nyálkahártyára, márpedig belélegezzük ezeket, akkor a légúti terjedésű vírusok szaporodását megkönnyíti – közölte a szakember.

A tudósok így arra jutottak, hogy a koronavírus által leginkább veszélyeztetettek a pollenszezonban viszonylag kevés időt tartózkodjanak a szabadban, az allergiások, főként a parlagfűre érzékenyek, pedig szedjenek antihisztamin gyógyszert, illetve célszerű valamilyen szteroidtartalmú sprayt fújni az orrukba, ugyanis mivel abból kevés szívódik fel, de a gyulladáscsökkentő mellékhatás alakul ki, a szteroid-mellékhatás viszont nem.

Endre László ezen kívül célszerűnek tartaná, ha az allergiások olyan maszkot viselnének, ami a pollenek kiszűrésére alkalmas.

A felnőttkorú népesség 25-30 százaléka szenved légúti allergiában hazánkban, míg a teljes lakosság 3 százaléka asztmás is.

, , ,