Az eredmény nem maradt el

  •  
  •  
  •  

Idén először, eddig pedig már negyedszer szervezett összehangolt, egész Újpestre kiterjedő, hathatós ellenőrzést az újpesti rendőrség. A Megszállás nevet viselő akció, amelyben több mint százan, köztük polgárőrök, közterület-felügyelők és állatvédelmi járőrök vettek részt, most is hatékonynak bizonyult.

Dr. Terdik Tamás alezredes, Újpest rendőrkapitánya a március 13-i, esti eligazításon mindenekelőtt felidézte: már három ilyen akción vannak túl, több száz járművet ellenőriztek, jóval több mint ezer embert igazoltattak, több tucat elfogás is történt; számos körözött személyt is elkaptak, és az összehangolt akciók ideje alatt nem történt bűncselekmény.

A rendőrkapitány elmondta: a rendőrök merjenek intézkedni és ellenőrizni. Ahogyan az eddigi ellenőrzések, a negyedik Megszállás célja sem a vegzálás,hanem a békés, jogkövető állampolgárok védelme – emelte ki a rendőrkapitány és az eligazítást adó Nagy Imre százados is.

Az éjszakai akció során dr. Terdik Tamás felhívása szerint fokozott fi gyelem irányult a prostitúcióra, a szórakozó- és vendéglátóhelyek környékére, az ittas járművezetőkre, a körözött személyek felkutatására és a gépjárművekkel kapcsolatos bűnözés megfékezésére, valamint – a visszajelzések alapján – a szemetelés megszüntetése érdekében a Farkaserdőre is.

Az akcióban a rendőrökön kívül negyven polgárőr, négy közterület-felügyelő és hat állatvédelmi járőr is részt vett, és noha a fokozott ellenőrzés tényét a Budapesti Rendőr-főkapitányság most előre bejelentette, a Megszállás – hasonlóan az eddigiekhez – ismételten jó eredményeket hozott.

Ötszáz személyt igazoltattak, tizenkét feljelentést tettek, tizennégy személyt állítottak elő, és harminchárom esetben szabtak ki helyszíni bírságot a rendőrök. Kábítószer-fogyasztóval és garázdával szemben is intézkedtek, ezenkívül volt, akinél a közbiztonságra különösen veszélyt jelentő eszközt találtak az egyenruhások, egy további személyt pedig benzinlopás gyanújával állítottak elő. Az éjszaka alatt nem történt bűncselekmény, az akcióban összesen száztízen vettek részt. (Összehasonlításképpen és az eredményességet mutatva: Újpestet nagyjából százezren lakják.) Az önkormányzat az akcióban részt vevők munkáját élelemmel támogatta.

M. ORBÁN A.