„Hallottam a revolver dörrenését, a test tompa zuhanását” – e szavakkal emlékezett vissza a Pesti Napló riporterének az István út 1. szám alatti női fodrászszalon segédje, Nagy Lajos. A sárga, földszintes épület rég eltűnt, és az egykor orosz hadifogságból hazatért borbélyról sem hallott azóta a szélesebb nyilvánosság. De milyen történettel szerzett magának világhírt az újpesti fodrász, és mit láthatott II. Miklós végóráiból?
Nagy Lajos
Annyi biztos, hogy a kommunista fogságba került Romanovokat 1918 nyarán szállították Jekatyerinburgba, ahol az Ipatyev-házban őrizték őket. Július 17-e hajnalán, hogy a városhoz közeledő fehér csapatok ne szabadíthassák ki őket, vöröskatonák végeztek az uralkodópárral és gyermekeivel. Bár a kutatások szerint egy lettekből álló osztag követte el a gyilkosságot, az évek során az is felmerült, hogy magyar kommunisták voltak a tettesek.
Nagy Lajos nem sokkal azután lépett a történelem porondjára, hogy ezek a vádak először komolyan megfogalmazódtak: 1929 elején a francia sajtóban keltett nagy szenzációt egy tábornok cikksorozata, aki szerint a magyar különítmény azért gyilkolta le II. Miklóst és családját, mert a cár nem adta át a nála lévő családi ékszereket. Az ekkor 32 éves fodrász ezt követően érezte fontosnak, hogy a sajtó útján adja elő saját verzióját.
A történet ugyan számos ponton eltér az elfogadottól, sőt, Nagy a különböző orgánumoknak adott nyilatkozataiban több ponton önmagával is ellentmondásba került, a főbb mozzanatok többé-kevésbé kerek egészet alkotnak. Hősünk 1915-ben, a kárpáti harcokban esett orosz fogságba, majd hosszú ideig fogolytáborból fogolytáborba került. Ez a bolsevik forradalom kitörése után sem változott, a különbség annyi volt, hogy vándorlását immár az orosz polgárháború mozgásai alakították.
Jekatyerinburgba röviddel a cári család érkezése előtt került, ahol a színházzá alakított kaszárnyában a vöröskatonákat borotválta. Itt ismert meg egy Miku nevű, erdélyi román származású férfit, aki szintén hadifogoly volt, de sokakhoz hasonlóan inkább beállt vöröskatonának.
Az egykori Ipatyev-ház (az épületet 1977-ben lebontották)
Nagy Lajos azt is látta, amikor II. Miklós egy egyszerű marhavagonból kikászálódva családjával megérkezett a város pályaudvarára. Innen kerültek a szállásukra, ahol állandó megaláztatásokban volt részük. A történészek szerint a család nőtagjait az őrség meg is erőszakolta, amiért júliusban az eredeti parancsnokot leváltották, illetve részben vagy teljesen a vörös bakákat is lecserélték. Nagy szerint ekkor került Miku az őrség élére, aki rendszerint őt hívta, ha a katonák piperézkedni akartak.
Az alkalmi borbély e látogatások során a volt uralkodóra is vethetett pár pillantást. A villának hatalmas, üvegezett verandája volt, amelynek függöny nélküli sarokszobájában őrizték II. Miklóst. Nagy egyik alkalommal itt látta, amint a cár az asztalra borulva, a Bibliát csókolva imádkozik és zokog. Azt is látta, mekkora arzenállal őrizték a Romanovokat: a kertben géppuskát és aknavetőket állítottak fel, de lángszóró is akadt az őröknél.
A cári család 1913-ban
Amikor a fehér csapatok már közel jártak, Miku felajánlotta Nagynak, hogy maradjon a házban, ha fél; a fodrász ezt el is fogadta. Július 16-án a helyzet egyre vészterhesebb lett: a katonák folyamatosan ittak és Nagyot is belekényszerítették a haláltáncszerű mulatozásba. Éjfél előtt fél órával szürke katonai autók álltak meg a villa előtt, amelyekkel idegen fegyveresek érkeztek.
Nagy Lajos a cselédházból figyelte, amint az őrséget sorakoztatták, Mikut pedig két bőrkabátos alak a cárhoz parancsolta. A fodrász annyit látott, hogy II. Miklós szobájában kigyullad a lámpa, majd a pinceajtó csattanását hallotta, amit nem sokkal azután egy tompa pisztolylövés, illetve valamivel hangosabb fegyverropogás és sikoltások követtek. Nagy Lajos azt is látta, ahogy a két bőrkabátos férfi az udvaron egy pokrócba csavart emberi testet cipelt.
„Nemsokára lejött Miku és a katonák. Megkérdeztem, hogy mi történt. Most már nem tréfálkoztak, kemény és fagyos volt az arcuk. Az egyik egykedvűen vállat vont és megszólalt: Meghalt az atyuska. Agyonlőtték…”
– így adta elő Nagy, hogy mi történt közvetlenül a gyilkosság után. Mikuék parancsot kaptak a menekülésre, a fodrász pedig hazarohant a holmijáért. Ám mire visszaért a házba, már senkit sem talált ott, csupán egy krétafelirat várta a kerítésen: „Gyere utánunk a kisállomásra!” El is érte a vöröskatona-vonatot, azzal hagyta el a várost.
A borzalmas gyilkosság színhelye: a pince
A történet végén Nagy Lajos hozzátette:
„Azt olvastam, hogy magyar katonák végezték ki a cárt. Mint legfőbb bizonyíték, a fapalánk kerítésén talált magyar írás szerepel, aminek, íme, ez a története.”
Sajnos azt nem tudni, mennyi igaz az újpesti fodrász elbeszéléséből. Hiteles szemtanú vagy 15 perc hírnévre vágyó szélhámos volt? Magától állt a nyilvánosság elé vagy talán a magyar állam igyekezett általa megmenteni az ország jó hírét? Vajon az ő történetéből ered-e a legenda, hogy Nagy Imre mártír miniszterelnök is részt vett a cár meggyilkolásában? Kérdések, amelyekre valószínűleg már sosem kapunk választ, de érdemes elgondolkodni rajtuk.