, ,
  •  
  •  
  •  

„Hull a pelyhes fehér hó…” − énekelték kórusban az összegyűlt gyerekek a Rácz Gyöngyi Közösségi Központban működő Újpesti Tanodában, ahová december 6-án délután, ajándékokkal jól megrakodva, ellátogatott a Mikulás.

Az Újpesti Tanoda célja a gyerekek felzárkóztatása egyéni, illetve csoportos programokkal, korrepetálással, ha valamilyen tantárgyból segítségre van szükségük, de bárkit szívesen várnak, aki szeretné hasznosan eltölteni a napközis időszakot. Idén ősszel egy nemzetközi projekt keretében ún. Játékközpont létesült a Tanodában, hogy a „játék a befogadásért” módszerrel segítse a képességfejlesztést és felzárkóztatást.

fotó: Várai Mihály

Szent Miklós napján a Tanodába járó gyerekekhez is ellátogatott a piros kabátos, nagyszakállú Mikulás, hogy egy kis ajándékkal, édességgel, csokival lepje meg őket, természetesen a gyerekek nagy örömére. A Télapót zenével köszöntötték, amit a Rostás Horváth Mónika − Rostás Csaba házaspár, a Harmónia Folklór együttes vezetői, a kortárs roma folklór zene meghatározó alakjai hoztak el a Tanodába. Az esemény házigazdái között volt az intézmény vezetője, Balog Aranka, az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Molnár István Gábor és elnökhelyettese, Csóka János Pál. A gyerekek ajándékát az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat és a WIZO Hungary Egyesület finanszírozta.

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

RD