Berki Krisztián: Lesz erőm bejelenteni, hogy vége!

, , ,
  •  
  •  
  •  

Csak nézőként vesz részt a világkupaversenyen az olimpiai bajnok. Ez azonban nem azt jelenti, hogy Berki Krisztián a visszavonulással foglalkozna.

Tizenöt országból érkeztek tornászok a szombathelyi challenge világkupa-versenyre. A koronavírus-járvány miatt a versenyzőknek két negatív teszttel kell rendelkezniük, az óvintézkedések szigorát pedig az is jelzi, hogy naponta csak ötszáz néző szurkolhat egyszerre a lelátón. Az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok „lólengéskirály”, Berki Krisztián természetesen árgus szemekkel figyeli a versenyt.

– Mivel a közeledő Európa-bajnokság megrendezése is kérdéses, ráadásul a nemzetközi szövetség úgy döntött, hogy nem lehet a kontinensviadalon olimpiai kvótát szerezni, nem kellett siettetnem a visszatérést – mondta a bajnok, aki Szombathelyen nemcsak a magyaroknak szurkol, hanem a lehetséges ellenfeleit is vizslatja.

Krisztián a hét minden napján tréningezik, egyelőre csak a délelőtti edzéseket látogatja. Elmondta, hogy ha úgy alakul a helyzet, a napi kétszeri gyakorlást is vállalja, mert – gyorsan lekopogta az állán – még szeretne versenyezni.

– Nem sürget az idő, türelmes vagyok. Szerencsére már hosszabb ideje nem érzek semmiféle fájdalmat a sérült vállamban, igaz, még nem is terheltem száz százalékosan. A lovon sem gyakorlok, csak „simogatom” a szert.

Berki Krisztián ugyan még nem tett le arról, hogy Tokióban is elámítsa tudásával és eleganciájával a pontozóbírókat, de tisztában van azzal, hogy az ötkarikás játékokon való indulás egyre messzebb kerül tőle.

– Összetettben lehet még esély arra, hogy valaki kvalifikáljon Tokióra, én viszont már csak a lólengésre koncentrálok – folytatta. – Szóval, szabad kártyát kellene kapnom az induláshoz, de azt még egy olimpiai bajnoknak sem adják egykönnyen. Mindenesetre készülök, mert a vágyam, hogy legalább egyszer még az életben megmutassam a szurkolóknak, milyen is lovon az igazi Berki Krisztián. Kijelenthetem, ha nem érzem teljesen egészségesnek magam, akkor lesz erőm bejelenteni, hogy vége, befejeztem a versenyzést.

Gergely Gábor