Berki Krisztián: nem adom fel!

  •  
  •  
  •  
– Egyre jobban érzem magam – mondta a lólengés olimpiai aranyérmese. – A legutolsó műtét óta napról-napra erősödik a vállam, köszönhetően a napi gyógytornának. Már nem érzek fájdalmat azoknál a mozdulatoknál, amelyek miatt kénytelen voltam ismét kés alá feküdni. Remélem, soha többet nem fogok már műtőasztalra kerülni. Komolyan mondom, tök jól vagyok.

Berki cseppet sem sietteti a visszatérést, igaz már forr a vére, hogy végre a tornateremben is kipróbálhassa a vállát.

– Szerintem az első edzésen kiderül minden – folytatta a bajnok. – Szóval, hogy tudok-e bátran támaszkodni a kezemre, mert a műtét óta még nem terheltem igazán a vállam.

Berki elárulta, hogy decemberben már nem kellett gyógytornára járnia, pihenőt engedélyeztek neki, de januárban újra indult a „kínzás”.

– Persze, izgulok, és már alig várom, hogy eljöjjön az igazság pillanata. A fejemben még soha nem fordult meg, hogy abbahagyom a tornát, hiszen ez az életem. Nem szeretnék úgy búcsúzni a közönségtől, hogy kiadok egy sajtóközleményt, amiben bejelentem, hogy vége. Tisztában vagyok azzal, hogy egyelőre távol vagyok Tokiótól, de ha a vállam és az orvosok is úgy gondolják, mert én eltökélt vagyok a folytatást illetően, akkor vállalom a kihívást, elindulok a februári és a márciusi világkupaversenyeken.

Magyar Zoltán, a tornaszövetség elnöke egy korábbi nyilatkozatában arról beszélt, hogy mindenben segítik Berki Krisztiánt, de úgy érzi, az olimpiai bajnoknak nincs igazán esélye Tokióra.

– Zoli ismer engem, és tudja, hogy csak akkor folytatom, ha önmagamat tudom képviselni a lovon. Ha nekem és az edzőmnek nem felel meg a produkció, akkor el kell gondolkodni, miképpen búcsúzzam el a tornától és a szurkolóktól.

, ,