Börtönben marad az újpesti amfetamin-nagykereskedő

  •  
  •  
  •  

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak a letartóztatását, akit jelentős mennyiségű drogkereskedelemmel gyanúsítanak.
A megalapozott gyanú szerint a férfi – ahogy arról az Újpest Média is beszámolt – tavaly decembertől az elfogásáig amfetamin nagykereskedelemmel foglalkozott Budapesten. Az ismeretlen forrásból származó kábítószert és annak kisebb adagokban történő előkészítéséhez szükséges eszközöket az újpesti tartózkodási helyén tárolta, majd eladta.

A kocsiban talált 28 milliót taksáló drog mellett még egy kilogramm amfetamint, 31 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, valamint a drog adagolásához használt eszközöket, valamint több mint ötmillió forintot és valutát is találtak a rendőrök a férfinál tartott házkutatás során.

A nyomozás eddigi eredményei arra utalnak, hogy a férfi már hosszabb ideje részben ebből fedezte a megélhetését. Az ügyben eljáró nyomozási bíró bűnismétlés és a büntetőeljárásban részt vevő más személyek, köztük a bűntársak jogellenes befolyásolásának veszélye miatt meghosszabbította a férfi letartóztatását. A végzés nem végleges.

, ,