Bruno Moraes: „Játszani szeretnék a Paks ellen!”

  •  
  •  
  •  

Brazil támadónk felépült sérüléséből és negyedszer is betalálna a Szusza Ferenc Stadionban

Bruno Moraes kézsérülése már a múlté, a Szusza Ferenc Stadionban eddig három bajnokin három gólt szerző csatár jókedvűen készül a tavaszi idényre. Brazil támadónk már szombaton folytatná remek sorozatát hazai pályán, hiszen elmondása szerint nincsen akadálya annak, hogy pályára lépjen a Paks ellen, ha a szakmai stáb számít rá.

„Rendben van a kezem, próbálok már nem is visszagondolni a Diósgyőr elleni esetre. Időben elkezdtem a többiekkel az edzést, a felkészülés eleje óta pedig folyamatosan próbáltam egyre jobb állapotba kerülni. Azt nem merném állítani, hogy most vagyok a legjobb formában karrierem folyamán, de bízom benne, hogy egy-két meccs múlva minden a régi lesz. A Paks ellen szeretnék játszani és kezdeni is akár, de ez nyilván Jos Daerdenen múlik. Ha lehetőséget kapok, mindent megteszek azért, hogy ismét eredményes legyek.”

A 28 éves brazil támadó szezon közben érkezett a Megyeri útra és amint arra lehetőség adódott, a szakmai stáb egyből a kezdőcsapatba is nevezte. A felkészülés folyamán viszont a visszatérő Lázár Bence és az egy sorral előrébb eredményesen szereplő Remili Mohamed személyében Bruno újabb vetélytársakat kapott csatárposzton.

„A csapatnak az az érdeke, hogy minden posztra minél több jó játékosa legyen, nálunk most a támadósorban szerintem ez a helyzet. Nem aggódom a konkurencia miatt, eddig is erős csapatokban remek támadók mellett szerepeltem, kimondottan motivál az, hogy nagy a versenyhelyzet. Szezon közben érkeztem, ezért kifejezetten örültem, hogy kétszer is voltunk edzőtáborban, így sikerült véglegesen is beilleszkednem a közösségbe – nem mintha korábban ezzel bármi gond lett volna. Sokat dolgoztunk azért, hogy tavasszal előrébb lépjünk a tabellán, várom a tétmeccseket, hogy be is bizonyíthassuk azt, hogy a tizedik helynél sokkal több van bennünk.”

kép és szöveg: ujpestfc.hu