Budaörs polgármestere szerint is kilátástalan helyzetbe hozta a kormány az önkormányzatokat

  •  
  •  
  •  

A kormányzati lépéseket kritizálta és az önkormányzatokra nehezedő terheket ecsetelte hétfőn polgármesteri beszámolójában Budaörs első embere, Wittinghoff Tamás.

„Miután a budapestiek és a Pest megyeiek napokig találgathatták, hogy kimehetnek-e a városukból-megyéjükből, napok múlva kiderült, a kormány rendelete egyáltalán nem korlátozza, hogy az ország mely területére lehet utazni, ha annak egyébként alapos indoka van”

– jellemezte a kormányzati kommunikáció következetlenségeit Wittinghoff. Hozzátette:

„Némi értetlenséget okozott az is, hogy ha a betegek számát a lakosságszámhoz arányítjuk, akkor például Fejér megye messze fertőzöttebb, mint Pest megye, miközben az ott élők akár strandra is mehetnek”

– méltatlankodott a polgármester.

Wittinghoff hangsúlyozta: a kormány még a budaörsi önkormányzatnak sem térítette meg a járványügyi védekezések pluszköltségeit, ami a városban már meghaladja a 80 millió forintot.

„Eközben elvették a gépjárműadót, s mindenhol csökken az iparűzési adóbevétel, aminek megfizetésére haladékot kaptak a vállalkozások. Tehát az elvonások mellett jelentős bevételkiesés is keletkezik”

– vázolta az önkormányzatok helyzetére a kormányintézkedések következtében általában jellemző helyzetet a polgármester, aki szerint:

„Miközben a védekezés frontvonalában lévő önkormányzatoktól elveszik a pénzt, a már eddig is milliárdokat felemésztő jövő évi vadászati kiállítás előkészületeire nem sajnál a Kormány újabb 1,677 milliárd forintot biztosítani, de propagandacélokra, óriásplakátokra is további 6 milliárd forintot különítettek el.”

A polgármester arról is beszámolt, hogy a településen is egyre többen vesztik el az állásukat. Már tapasztalható a helyi szociális rendszer túlterheltsége, egyre többen jelzik reménytelen helyzetüket.

Wittinghoff Tamás kijelentette:

„Igyekszünk minden rászorulónak segíteni, de nem tudom megmondani, meddig leszünk képesek kitartani ilyen elvonások mellett, bevételek nélkül.”

, , , , , , ,