Bűnügyi nyomozó lesz a vb-ezüstérmes újpesti öttusázó

, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

A tavalyi egyéni világbajnoki bronzérmét ezüstre fényesítette Gulyás Michelle öttusázó, akinek nem volt sok ideje pihenni. Egy hónapos egyetemi kötelezettség vár rá, amely közben meg kell kezdenie a felkészülést a szeptemberi Európa-bajnokságra.

Két éremmel, az egyéni ezüst mellett csapatbronzzal tért haza Gulyás Michelle, az UTE 21 éves klasszisa az alexandriai öttusa-világbajnokságról, hiszen a Gulyás, Simon Sarolta, Guzi Blanka összeállítású magyar együttes a harmadik helyen zárt. Michelle-nek a családi ünneplés után a magyar tengerhez vezetett az útja.

“A Balatonnál voltam a barátaimmal, akikkel, évekkel ezelőtt együtt kezdtem öttusázni. Fürödtünk, napoztunk, jól éreztük magunkat”

– mondta Gulyás Michelle, aki elárulta, hogy amikor Egyiptomból hazaérkezett, anyukája a kedvenc édességével, tiramisuval várta, amit – Michelle szerint – az országban ő készít a legjobban.

Gulyás Michelle

A csinos sportolónak csak néhány nap pihenő jutott, mert a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatójaként, egy hónapos szakmai gyakorlatot kell teljesítenie a zuglói rendőrkapitányságon.

“Mivel bűnügyi nyomozó szakon tanulok, a felderítő vagy a vizsgálati osztályra kerülök, mint tavaly. A szakmai gyakorlat közben természetesen folytatom az edzéseket, hiszen meg kell kezdenem a felkészülést a szeptemberi Európa-bajnokságra”

– tette hozzá.

“Annak kimondottan örülök, hogy Székesfehérvár ad otthont a kontinensbajnokságnak, mert így a helyszínen szurkolhatnak a legnagyobb drukkereim, a szüleim.”

Michelle elmondta, nagyon szeretne jól szerepelni a hazai közönség előtt, doppingolja majd a jó hangulat, a remélhetőleg sok néző egyaránt.

“Fehérvár után egy hét olaszországi pihenő talán belefér az életembe. Többre nincs idő, mivel kezdődik az egyetemi tanév, és a versenyek mellett a tanulásban is helyt akarok állni!”

Tibolya Péternek elege lett

Néhány napja, az öttusa-világbajnokságon ezüstérmet szerzett Gulyás Michelle, az UTE sportolója. A siker után a klub szakosztályvezetője, dr. Tibolya Péter szokatlanul keményen kritizálta a jelenlegi szövetségi kapitányt, és kijelentette: nem hajlandók együtt dolgozni vele a jövőben.

Azt vallom, ha van eredmény, akkor lehet megszólalni – jelentette ki az Újpest TV-ben a szakvezető.

“Gulyás Michelle minden versenyen dobogós volt idén, ahol elindult. Bevallom már korábban is nehezen nyeltem le azt, amikor az egyik edzőtáborból Michelle sírva hívott fel, mert a kapitány megsértette. Most viszont már betelt a pohár. A kapitányi probléma az elmúlt hat évünket végigkísérte, ezt nem kezeltük, hanem csak a szőnyeg alá besöpörtük. Öt hét van még az Európa-bajnokságig, remélhetőleg ennyi idő alatt ezt a kérdést meg tudjuk oldani. Egy biztos, a versenyzőimért a végsőkig harcolni fogok”

– mondta Tibolya, akinek egy másik versenyzője, Szép Balázs a férfiak között lett bronzérmes Egyiptomban.

Tibolya Péter

Tibolya elmondta, hogy a napokban találkozik az öttusa szövetség nemrég megválasztott elnökével, Simicskó Istvánnal, aki igazán közel áll a sporthoz, hiszen a sportért felelős államtitkárságot vezette egykoron. Az UTE vezetője kijelentette, nem szeretne olyan fél megoldást a jövőben, hogy Michelle felkészülése alatt, a férfiak kapitányával tartja a kapcsolatot.

Ez nem klub kérdés, ez nem versenyzői kérdés, hanem a sportág sikerességéről szól. A párizsi olimpia csak látszólag van messze – mondta Tibolya. – Hiszem, hogy Simicskó István a hosszú ideje húzódó konfliktust rendezni tudja, hiszen ez valamennyi, az öttusában, az öttusáért szorgoskodó sportoló, vezető, edző és mindenki érdeke.

Gergely Gábor