Címke: közművelődési kör

21
jan

Emlékezés a Közművelődési Kör évindító összejövetelén

Filmvetítéssel, előadással, relikviákból és fotókból összeállított kiállítással, valamint a Készenléti Rendőrség fúvószenekarának alkalomhoz illő műsorával emlékeztek a Közművelődési Kör tagjai a Don-kanyar újpesti áldozataira. A január 17-i eseményen külön fejet hajtottak a hősi halált halt dr. Bernolák Béla újpesti katonaorvos emléke előtt. A már hagyományos megemlékezés kezdeményezője egyébként Bernolák Béla újpesti fotóművész, aki orvos nagyapja, frontról hazaküldött levelei alapján kezdett kutatni felmenője után. 
27
dec

Több mint százhúsz…

Újpest első, komplex közösségi művelődést szolgáló intézményét 121 éve december 17-én nyitották meg a nagyközönség előtt. A mai Árpád út 66.-ban lévő Polgár Centrum épületéről van szó, melynek 120. születésnapját egy félreértés nyomán az idén készültünk megünnepelni. Talán felelőtlenségnek látszik, de valójában városunk történetének kutatói egy kis félreértés áldozatai lettek. Hogyan is történt?