Csak semmi pánik, lesz elég kórházi ágy és vírusteszt

  •  
  •  
  •  

Magyarországon az „nem következik és nem kövezett eddig be”, hogy ne jutna valakinek kórházi ágy, hiszen előre megtervezték az ellátottak helyét – mondta Müller Cecília az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján.

Az országos tisztifőorvos szerint külföldről lehet hallani olyat, hogy lassan megtelnek az intenzív ágyak, és a kórházak nem tudnak több beteget fogadni,

ám Magyarországon semmi ok a pánikra, lesz elegendő férőhely.

Müller Cecília azt is megállapította, hogy

az ország tesztkapacitásának nincs felső határa.

Szerinte, akinek szüksége van laboratóriumi vizsgálatra, vagy azért mert beteg, vagy azért, mert kontaktszemély, az megkapja.

Beszélt arról is, hogy az 1600 szociális intézményből 96 intézmény érintett a koronavírusban, ebből 6 olyan van, ahol már az első hullámban is voltak megbetegedések. Ez azt jelenti, hogy a szociális intézményben élők és dolgozóknak a 6 százaléka produkált pozitív tesztet.

Az érintett szociális intézmények közül

  • 19 olyan van, ahol mindössze csak egy pozitív esetet találtak,
  • 44 intézményben kevesebb, mint 10 pozitívat,
  • 2 intézményben pedig 10-nél is több beteg van.

A legrosszabb helyzet a csabrendeki szociális intézmény egyik telephelyén van, ahol összesen 135 ápoló dolgozik, akik közül 55-en pozitívak, a 276 gondozott közül pedig 214-en pozitívak, de ebből csak 11 embernek vannak tünetei, akiket kórházban ápolnak.

, , , , ,