Hamarosan megnyílik az Újpesti Karácsonyi Vásár. December 6-ától, az Ifjúsági Házban is színes gyermekprogramok várják az újpesti aprónépet.
Fénykép a Mikulással
December 6., szombaton 10-13 óráig és 14-17 óráig Mikulás fotózás.
Idén is ellátogat az Ifjúsági Házba (IV., István út 17-19.) a Mikulás, ismét találkozhatnak vele az újpesti gyerekek. Aki pedig jobban szeret beszélgetni, mint írni, annak idén listaírás helyett lehetősége lesz személyesen a Mikulásnak elmondani kívánságait. A beszélgetésről fénykép is készül, amelyet a gyerekek megkapnak emlékbe.
A fotózásra minden időpont betelt, ezért erre a programra már nem lehet regisztrálni.
Babaszínház
December 20-án, szombaton 10 órától 10 óra 30 percig és 11 órától 11 óra 30 percig az Ifjúsági Házban: Kezeslábas Babaszínház – Honti György társulatának előadása.
A Kezeslábas előadás csecsemőknek és kisgyermekeknek szól, 0-4 éves korig ajánlott.
Élőzenés, mondókás, bábozós kavalkád kutyussal, cicussal és más állatokkal. A műsorban ismerős tárgyakból, a gyerekek szeme előtt alakulnak ki a bábok. Házépítés, egerészés és macskazene, a végén közös játék.
Szereplők: Lőrincz Vera, Dunai Júlia, Szilvási Dániel.
Rendező: Honti György Jászai Mari –díjas színész, rendező, drámapedagógus
A programon előzetes, ingyenes, személyes regisztrációt követően lehet részt venni. Jegyek korlátozott számban kaphatók november 24-től. A regisztrációhoz lakcímkártyára és személyigazolványra lesz szükség. Személyes átvétel az Újpest Márkaboltban (IV., Szent István tér 6.), Káposztásmegyeren, a Lóverseny téri Közösségi Házban (IV., Lóverseny tér 6.) illetve a Megyeri klubban (IV., Megyeri út 207/D.).