Új időszámítás kezdődik a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedésben. A havi Budapest-bérlet ára március 1-jétől 8950 forintra csökken és az éves, illetve negyedéves bérletek is olcsóbbak lesznek – adta hírül a BKK – Budapesti Közlekedési Központ.
Vagyis mostantól még inkább megéri Budapest-bérletet vásárolni, hiszen napi kevesebb, mint 300 forintért lehet vele Budapest teljes közösségi közlekedését éjjel-nappal használni, ideértve a városon belüli HÉV járatokat, a Volánbusz és a MÁV járatait is. A korábbi diákbérletesek pedig jelképes 945 forintért használhatják a budapesti és a pest vármegyei közösségi közlekedést.
A másik fontos változás, hogy Budapesten belül a Pest vármegyei vármegyebérletet és az országbérletet is elfogadják majd a BKK járatain, ami leginkább az agglomerációból ingázók számára jelent majd komoly segítséget. Erre azért is van égető szükség, mert ma Budapest autóforgalmának nagyjából harmadát, az autóval megtett kilométerek pedig nagyjából felét az agglomerációból érkező gépkocsik jelentik. Ez pedig a legnagyobb károkat azokban a kerületekben okozza, amelyeken ez az irdatlan forgalom átzúdul. A közösségi közlekedés az új tarifarendszerrel még vonzóbb lesz az egyéni autózással szemben, ezért ez az árcsökkentés befektetés egy élhetőbb, jobb Budapestbe és agglomerációba, a kerületi autóforgalom csökkentésébe.
Az új bérletekről minden információ elolvasható a BKK honlapján, a bkk.hu oldalon.
ÚN