Déri Tibor: „100 millió forintot különítettünk arra, hogy segíteni tudjunk”

  •  
  •  
  •  

Március 19-én Déri Tibor polgármester volt az ÚKTV vendége. A kerület első embere a Körkép Extrában többek között a koronavírus elleni védekezés anyagi vonatkozásairól is beszélt.

Egyedi elbírálás alapján jár majd könnyítés cégeknek

„A veszélyhelyzet kihirdetése óta Újpesten nem emeltük, és nem is tervezzük, hogy emelni fogjuk a bérleti díjakat”

– hangsúlyozta a polgármester.

Déri Tibor az önkormányzati bérleményben működő vállalkozások bérleti díjával kapcsolatban azt is leszögezte, hogy

azok számára a cégek számára, melyek az Újpesti Vagyonkezelő Zrt.-től bérlik a helyiségeiket, eddig is fennállt az a lehetőség, hogy a bérleti díjak részletfizetését, mérséklését vagy elengedését kérjék, ez pedig a jövőben is így marad.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány által a rendkívüli helyzet miatt bevezetett gazdasági intézkedések minden gazdasági szereplőre máshogy hatnak: van, aki számára előnyösek, van, aki számára nem annyira. Ezért nem alkot az önkormányzat általános szabályt a probléma kezelésére, hanem egyéni elbírálás alapján, a vagyonkezelő méltányossági szabályzatában lefektetettek alapján döntenek majd minden esetben.

A polgármester példaként hozta föl a napokban nagy vihart kavaró nyerészkedők esetét, akik 2800 forintért árulták a csirkemellet, meglátása szerint ezek a vállalkozások értelem szerűen nem jogosultak arra, hogy könnyítésekben részesüljenek.

100 millió forint a koronavírus ellen

A kerület 2020-as költségvetésével kapcsolatban a polgármester hangsúlyozta, hogy a februárban elfogadott büdzsé „békeidőre” szólt, így egyelőre nem lehet tudni, mennyire marad tartható a vírusveszély miatt egyre súlyosabb állapotok között.

A költségvetés megalkotásakor – mint elmondta – még azzal számoltak, hogy a városnak 9 milliárd forintos iparűzési adóbevétele lesz, ám az már most látszik, hogy ez nem valósul majd meg.

„Nem tudjuk még, hogy mekkora lesz a kiesés, meg sem tudjuk jósolni”

– tette hozzá Déri Tibor, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az önkormányzat megteremette a védekezéshez szükséges anyagi hátteret:

„100 millió forintot különítettünk el a költségvetésben arra, hogy az időseket, a hatósági házi karanténba kerülőket segíteni tudjuk.”

Ez az összeg a koronavírus ellen tett városi intézkedések fedezetéül szolgál.

A kiadásokkal kapcsolatban a polgármester kiemelte, hogy a kerület vezetésének elsődleges célja, hogy az 5,6 milliárd forintnyi önkormányzati állampapír-tartalékot megóvja. Annak érdekében, hogy ne kelljen hozzányúlni a „családi ezüsthöz”, a következő napokban újragondolják a költségvetés kiadási oldalán szereplő, önként tett vállalásokat, és racionalizálják azokat.

Az önkormányzat az idősekre is gondol

Déri Tibor arról is beszélt, hogy az önkormányzat által eredetileg a házi karanténban lévő emberek ellátására létrehozott telefonszámot már azok a 70 évnél idősebb újpestiek is igénybe vehetik, akik segítségre szorulnak a gyógyszer- és élelmiszer-vásárlás területén. Elmondása szerint napi 20-25 jelzés érkezik hozzájuk, ennyien veszik igénybe a városháza segítségét.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:

, , , ,