Egészségügyi szakembereit ünnepelte Újpest

, , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Egészségügyi szakembereit ünnepelte Újpest a Semmelweis-nap alkalmából a Városházán. A IV. kerület népjóléti alpolgármestere a hippokratészi eskü szavait idézve köszöntötte a résztvevőket, köztük azokat, akik idén Újpest Egészségéért Díjat vehettek át.

„Meggyőződésem, hogy függetlenül az egészségügy mindenkori általános állapotától, a napi gondoktól, a szervezettségtől, a betegek számától, állapotától, a járványoktól és a kockázatoktól Újpest mindenkori orvosai, ápolói, szakdolgozói a védőnők és minden egészségügyi dolgozó a hippokratészi eskü szerint él és dolgozik”

– fejtette ki köszöntőjében Perneczky László, hozzátéve:

„Közülük évről évre kiemelkednek néhányan, akik a kollégák és az újpestiek véleménye alapján különösen megfelelnek ennek az etikai és orvosi életszemléletnek; és akik a mindennapi munkájukban és életművük tekintetében különösen érdemesek Újpest elismerésére.”

A 2001-ben alapított elismerést azok kaphatják meg, akik példaértékű munkát végeztek az itt élőkért. A díjat idén négyen vehették át:

  • Gyulainé Váczi Ilona bőrgyógyász szakorvos, aki 1979 óta dolgozik az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézetben, 2004 és 2011 között pedig annak osztályvezető főorvosa is volt.
  • Markó Katalin asszisztens, aki 1991 óta szolgálja az újpestieket az SZTK-ban, és nyugdíjazása után is folytatta a munkát, jelenleg a szemészet csapatát erősíti.
  • Szabó Józsefné röntgenasszisztens, aki 53 évet dolgozott az újpestiek egészségéért, és idén januárban, 77 évesen ment nyugdíjba; valamint
  • Varga József Csaba, a Sárpatak utcai rendelő háziorvosa, aki 31 éve áll a kerületben élők szolgálatában.

Váczi doktornő az ünnepséget záró koncert után a következőképpen nyilatkozott az elismerés kapcsán:

„Újpesti lokálpatrióta vagyok, itt születtem, Könyves-diák voltam, különböző jogviszonyokban, de ez az első munkahelyem, és még az esküvőm is itt volt, úgyhogy nagyon örülök a díjnak.”

Szabó Józsefné is örömmel fogadta a kerületben élők megbecsülését:

„Mindig, mindenről nagyon pozitívan gondolkozom, imádom a munkámat és a betegeket, az pedig külön feldobta az életemet, amikor olyan nagy neveket is röntgenezhettem, mint Latinovits Zoltán, Bacsó Péter vagy Gregus Zoltán. Bár nagyon sok komoly munka is adódott, főleg a baleseti sebészet mellett; hosszú éjszakákat dolgoztam karácsonykor, húsvétkor ügyeletben. Aztán átkerültem a Károlyi Kórházba, az egy kicsit nyugalmasabb volt; és amikor betöltöttem a 65. évemet, akkor kerültem át az SZTK-ba. De a munka mellett a főnökeimet és a kollégáimat is nagyon szeretem.”

Perneczky László Újpest nevében gratulált minden díjazottnak, és megköszönte az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját.