•  
  •  
  •  

A régi templomok hangulatát megidéző kazettás mennyezetet szenteltek fel a Benkőben. A több mint 700 képen a református iskola majdnem 150 diákja dolgozott három éven át egy tanárnő irányításával.

Hálaadó istentiszteletet tartottak a Benkő István Református Általános Iskolában és Gimnáziumban a reformáció ünnepén.

A Nyár utcai tornacsarnokot zsúfolásig töltötték az iskola diákjai, pedagógusai, szülők, és a széksorokban ott ültek az egyházkerület vezetői is. Az intézményt az ünnepi alkalmon Szloboda József esperes áldotta meg, az igehirdetés szolgálatát pedig Balog Zoltán püspök végezte.

Közösség

A prédikáció középpontjában ember és kép kapcsolata állt. Nem véletlenül. Az ünnepi istentisztelet után szentelték fel ugyanis az iskola új, Magyarországon, de talán Európában is egyedülálló, 719 képből álló, a régi templomok hangulatát a lakótelepi iskola falai közt megidéző mennyezetét, amelynek kazettaképeihez 66, többnyire határon túli település temploma adta a mintát.

Mindezt Madarász Levente iskolaigazgató még 2019 nyarán, egy nyárádszentmártoni unitárius templomban ülve álmodta meg, az iskola közössége pedig három évig dolgozott azon, hogy az álom 2022 őszére megvalósulhasson. A munkát irányító Pilaú Ildikó tanárnő mellett az igazgató külön kiemelte Sanyi bácsi, a portás munkáját, aki amúgy szobafestő volt, és az elejétől fogva rengeteget segített, a mennyezet elkészültét azonban nem élhette meg.

Balog Zoltán

Hagyomány

A közösség itt, az iskolában megtapasztalt hatalmas erejét és derűjét méltatta Balog Zoltán püspök is. Abban az iskolában, ahol ilyen lelkesen mosolyognak a gyerekek, énekelnek a tanárok, diákok együtt, és ilyen csodálatos alkotást hoznak létre három év kemény, ugyanakkor szép, játékos munkájával, csak jól érezheti magát az ember – fogalmazott az egyházi vezető az Újpesti Naplónak.

Balog Zoltán emlékeztetett arra is, hogy a kazettás mennyezet itt a Benkő iskolában azt a középkori hagyományt eleveníti fel, amikor még a magyarázó beszéd és a képek egymást erősítve tanítottak, így aztán ez a gyönyörű és valóban egyedülálló alkotás ennél jobb helyre nem is kerülhetett volna.

, , , , , , ,