Előző cikkünkben a Somogyi–Bacsó-gyilkosság részleteivel hagytuk félbe Prónay Pál különítményparancsnok visszaemlékezésének ismertetését, a történet folytatása, ha lehet, még érdekesebb.
Elbaltázott eltussolás
„Ezen fejvesztett tisztek igen gyerekesen végezték Somogyiéknak láb alól való eltevését”
– olvasta Kovarcz Emilék fejére Prónay, aki feljegyzéseiben hosszasan méltatlankodott amiatt, hogy milyen banális hibákat követtek el a gyilkosok. De még ennél is lesújtóbb véleménnyel volt Horthyék intézkedéseiről:
„Mielőtt a katonai ügyészség kezébe vehette volna ezen bűntényt, a polgári hatóságok már kinyomoztak majdnem mindent, ennélfogva nem volt nehéz eltalálni a tettesek kilétét és hovátartozását. A fővezérség ezután a fönti adatok birtokában, látván a bajt, mely reájuk nézve is következhetik, (…) a katonai nyomozást azonnal megindították, amely azután, elég balkezesen, iparkodott a dolgot egy mellékvágányra terelni.”
Kovarcz Emil
Érdekes, hogy Prónay leírása alapján a bűnös tisztek, akik időközben – érezve tettük súlyát – Csehszlovákiába akarták csempészni a kocsit, eredetileg jobban jártak volna, ha nem tesznek semmit és alávetik magukat a katonai igazságszolgáltatásnak, amely a „különféle tényállások, a tanúvallomások… stb. alapos összekeverése és elferdítése” révén minden további nélkül kimosdatta volna őket a bajból. A különítményes vezér azt sem bánta, hogy a katonai ügyészség és egyes újságok az ő embereire terelték a gyanút, hiszen tisztjei ebben az ügyben ártatlanok voltak és szilárd alibivel rendelkeztek a gyilkosság éjszakájára.
A sajtó azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és minden terelési kísérlet ellenére hamar közel került a véres rejtély megoldásához:
„Akármennyire bonyolult a két újságíró gajdeszügye, (…) azért a főbb szabadkőműves lapok bámulatos, pontos részleteket és információkat nyertek ezen atrocitásra vonatkozóan. Illetékes körök ellenben teljesen elveszítették fejüket.”
Prónay Pál
Prónay sokkal hatékonyabb elintézési módot talált volna a problémára:
„Mi sem lett volna könnyebb és adott esetben célszerűbb, mint néhány, pénzzel ellátott tisztet külföldre küldeni, pl. Olaszországba, akik hamis nyomra vezetik az egész nyomozást, és mint tettesek szerepeltek volna. De mivel a tettesek elszöktek, in contumaciam [távollétükben – a szerk.] az ellenük hozott ítélettel meg kellett volna elégedni a liberálisoknak.”
Az emlékirat szerzője amiatt is méltatlankodott, hogy:
„Nem ezt tették, hanem katonai bíróságokkal, azután színleges nyomozásokkal és tárgyalásokkal próbálták ezt az ügyet eltussolni, amikor a polgári hivatalos közegek, a rendőrkapitányi, azután a belügyminiszteri székekben liberálisok és szabadkőművesek ültek. De még a zsidó sajtó is szabadon írhatott, és minden részletet napvilágra hozva a katonai nyomozás adatait megcáfolta.”
A kezdeti zavarodottság ellenére a fővezérség hamar reagált a fejleményekre, és végül mégis hadbíróság elé utaltatta a gyilkosság ügyét, ahol a tetteseket rövid őrizet után szabadon bocsátották.
Tanulságok
Bár népszerű feltevés az, hogy a két újságíró meggyilkolására Horthy Miklós adott közvetlen, vagy közvetett parancsot, illetve a különítményesek a fővezér egyes kijelentéseit önkényesen értelmezve követték el a gyilkosságot, Prónay feljegyzéseiből némileg más kép rajzolódik ki. A Nemzeti Hadsereg vezető köreiben uralkodó általános zavar ugyanis arra utal, hogy nem Horthyék által eltervezett akcióról volt szó. Pláne, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a gyilkosság elsősorban a fővezér kormányzóvá választásának esélyeit rontotta.
Horthy Miklós megérkezik a Parlamentbe a kormányzóválasztás előtt
Ráadásul az ügy a kommunista szervezkedésnek is újabb lendületet adott: ugyan a két újságíró szemben állt a Tanácsköztársaság borzalmaival fémjelzett ideológiával, a munkásmozgalom vezetői a halálukat övező felháborodást egy újabb szélsőbaloldali puccs kirobbantására, illetve a szociáldemokraták ismételt radikalizálására próbálták felhasználni. Horthyéknak nyilvánvalóan nem volt érdekük, hogy üzemanyagot szolgáltassanak a szélsőbal újabb megerősödéséhez.
Beniczky Ödön belügyminiszter
Valószínűbb, hogy a háttérben a kormányzót támogató körök és a legitimisták párharca húzódott meg. Utóbbiak érintettsége már csak azért is valószínű, mert az akkori belügyminiszter, Beniczky Ödön, illetve Friedrich István akkori hadügyminiszter is elkötelezett királypárti politikus volt, akiknek bőven akadt lehetősége felbujtani Kovarczékat és jó nyomra vezetni a hatóságokat. Emellett mindkettőjüknek érdekében állhatott Horthy Miklós gyengítése és a különítmények megítélésének tovább rontása. Ebből a szempontból az sem elhanyagolható tény, hogy Ostenburg 1921-ben maga is IV. Károly oldalán vett részt a második királypuccsban, tehát már korábban is szimpatizálhatott a legitimista üggyel, és biztos lehetett benne, hogy emberei ép bőrrel ússzák meg a bűncselekményt.
Bármi is legyen az igazság, az biztos, hogy a gyilkosság egy szükségtelen, borzasztó tragédia volt, amely értelmetlenül vetett véget két, jobb sorsra hivatott újságíró életének.
Egy hóhér szavaival: A Somogyi-Bacsó-gyilkosság Prónay Pál naplójában