Egy hónapra kiesik a vasúti forgalomból a Nyugati pályaudvar

  •  
  •  
  •  

A MÁV június 19-től július 17-ig a Nyugati pályaudvaron a tetőfelújítás és a csarnokban végzett munkák mellett további műszaki karbantartásokat is végez, amelyeket nem lehetne kivitelezni a vonatforgalom folyamatos fenntartása mellett. Ennek köszönhetően a vasúti forgalom jelentősen átalakul majd.

A közlekedési vállalat szerint a vasúti pályán végzett munkáknak köszönhetően jelentősen csökken a meghibásodások, üzemzavarok száma, megelőzhető lesz a sebességkorlátozások bevezetése, pontosabbak lesznek a vonatok, a további felújítási munkáknak, korszerűsítéseknek köszönhetően pedig javul a pályaudvar szolgáltatási színvonala is.

A karbantartás ideje alatt a Nyugatiból nem indulnak és oda nem is érkeznek vonatok, ezért jelentős menetrend-változások lépnek életbe a pályaudvart érintő vasútvonalakon.

Budapest-Esztergom vonal

Munkanapokon:

A Z72-es és G72-es jelzésű zónázó- és gyorsított vonatok Rákosrendezőről indulnak és oda is érkeznek a Nyugati pályaudvar helyett.

Rákosrendezőn munkanapokon 30 percenként, csatlakozás lesz az összevont monori és váci S57-es jelzésű vonatokhoz Zugló, Kőbánya-Kispest felé mindkét irányban.

Az S76-os jelzésű vonatok Piliscsaba, illetve Óbuda és Rákos között változatlan menetrend szerint közlekednek.

Kivételek:

A sűrítő vonatok közül a Piliscsabáról 6:37-kor és 7:37-kor induló, továbbá a Piliscsabára 22:30-kor és 23:30-kor érkező S72-es vonat Angyalföldről indul és oda is érkezik.

Hétvégi napokon:

A Z72-es és S72-es jelzésű zónázó- és személyvonatok Rákosrendezőról indulnak és oda is érkeznek a Nyugati pályaudvar helyett.

Az S76-os jelzésű személyvonatok Óbuda és Rákos között változatlan menetrend szerint közlekednek.

Rákosrendezőn hétvégenként óránként csatlakozás lesz az összevont monori és váci S57-es jelzésű vonatokhoz Zugló–Kőbánya-Kispest között mindkét irányban.

Budapest-Rákospalota-Újpest-Veresegyház-Vác vonal

Az S71-es és G71-es vonatok Rákospalota-Újpestről indulnak és oda is érkeznek a Nyugati pályaudvar helyett.

Az S71-es vonatok az összevont ceglédi és szobi Z57-es vonatokhoz csatlakoznak Rákospalota-Újpesten.

Budapest-Vác-Szob vonal

Munkanapokon:

A Z70-es jelzésű zónázó vonatok a ceglédi vonal Z50-es jelzésű zónázó vonataival összevonva közlekednek Z57-es jelzéssel új viszonylatként Szob–Rákosrendező–Cegléd és Szolnok között. Rákosrendezőn nincs lehetőség le- és felszállásra, a vonatok Budapesten belül Rákospalota-Újpesten, Zuglón, Kőbánya alsón, Kőbánya-Kispesten és Ferihegyen állnak meg.

A váci S70-es jelzésű személyvonatok a ceglédi S50-es jelzésű személyvonatokkal összevonva S57-es jelzéssel, Vác―Rákosrendező―Monor viszonylatban közlekednek. A vonatok Budapesten belül Rákospalota-Újpesten, Istvántelken, Rákosrendezőn, Zuglón, Kőbánya alsón, Kőbánya-Kispesten és Ferihegyen állnak meg.

A reggeli időszakban a Szobról induló S70-es jelzésű személyvonatok összevontan közlekednek az S50-es jelzésű személyvonatokkal.

Kivételek:

Hétvégi napokon egyes S70-es jelzésű személyvonatok Rákosrendezőről indulnak és oda is érkeznek. A sűrítő és többlet vonatok Rákospalota-Újpestről indulnak és oda érkeznek: munkanapi közlekedési rend szerint közlekedő G70-es jelzésű gyorsított vonatok, a szombati, vasárnapi és ünnepnapi közlekedési rend szerint, turisztikai céllal közlekedő G70-es jelzésű gyorsított vonatok.

Néhány reggeli és esti személyvonat Rákosrendezőig, illetve Istvántelekig közlekedik és onnan indul.

Hétvégi napokon Kőbánya-Kispestről 1:41-kor, 2:41-kor és 3:41-kor indulnak S70-es vonatok Szobra, és Zugló megállóhelyen is megállnak.

A Szobról 4:30-kor induló S57-es jelzésű vonat naponta közlekedik.

Rákospalota-Újpest vasútállomás (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

A szobi vonalat érintő nemzetközi vonatok:

A Báthory és Metropolitan EuroCity vonatok a Nyugati pályaudvar helyett Rákospalota-Újpestről indulnak és oda is érkeznek.

Az EC173-as számú Hungária EuroCity a Keleti pályaudvarra érkezik 20:45-kor, az EC281-es számú Metropolitan ugyancsak a Keletibe érkezik 22:35-kor.

Az EC172-es számú Hungária EuroCity a Keleti pályaudvarról indul 7:15-kor, az EC280-as Metropolitan is a Keletiből indul 5:25-kor, az EN 476-os és 477-es számú Metropol EuroNight változatlanul a Keleti pályaudvarról indul és oda is érkezik.

Az EC172-es, 173-as, 281-es, 280-as számú vonatok Rákospalota-Újpesten is megállnak.

További részletek ITT olvashatók.

, , , , , ,