Újpest ég! – szakadt fel a kiáltás nemcsak a város, de Budapest lakóinak torkából is 1894. július 1-jén. A csendes vasárnapi ebédidőben hatalmas füst- és lángoszlop szolgáltatta a nyitányt Újpest egyik legsúlyosabb ipari katasztrófájához, amely a hatalmas anyagi károkon túl két hős rendőr életét is követelte és ezernél is több munkást tett földönfutóvá.
Délelőtt még minden a legnagyobb rendben zajlott Wolfner Gyula bőr-, gyapjúmosó és hadsereg-felszerelési gyárában, viszont 12 óra után pár perccel egy Rippel nevű gépész kisfia riadtan kiabált édesapjának: Ég a légszárító padlása! Édesapja azonnal leadta a tűzjelet, és a gyári tűzoltók hamar nekiláttak a 40 holdon fekvő épületegyüttes megmentésének.
A Wolfner-gyár 1910-ben (Forrás: Neogrády László Helytörténeti Gyűjtemény)
Tombol a „vörös kakas”
Az ipari lánglovagok azonban hiába kezdték meg időben a küzdelmet, hamarosan segítségül kellett hívni a környékbeli üzemek egységeit is. Az egyre reménytelenebbnek tűnő munkálatokba a rákospalotai önkéntes tűzoltók is bekapcsolódtak.
A kazánrobbanás által okozott tűz oltását az erős nyugati szél és a vízhiány nehezítette, de a tűzfészek szerencsétlen elhelyezkedése sem kedvezett a feladatnak. A budapesti tűzoltók magatartása sem segített a helyzeten, mivel először a rendőrség felszólítására sem voltak hajlandóak a helyszínre vonulni. Arra hivatkoztak, hogy főpolgármesteri engedély híján nem hagyhatják el a várost. Dr. Sélley Sándor rendőrfőkapitánynak a belügyminiszter közbelépésével kellett fenyegetőznie, hogy eredményt érjen el. A huzavonának köszönhetően, mire kiértek Újpestre a gőzszivattyúk, már a gyár gépháza is kigyulladt.
Összeolvadt berendezés a gépházban
A segítség kijutását az is hátráltatta, hogy a tűzoltók egy időre elakadtak a Budapestről Újpestre tartó emberáradatban: ugyanis több százan indultak meg a Váci úton a fővárosból. Kik azért, hogy önkéntesként segítsenek a katasztrófa elhárításában, kik azért, hogy bámészkodjanak. A helyzet a gyárkomplexum környékén sem volt jobb: az oltási munkákba sok civil is bekapcsolódott, de a többség csak nézelődni, vagy fosztogatni érkezett a helyszínre. Az Attila úton, a bőrgyár készáruraktára mellől végül 300 fős tömeg nézte a tűzoltók, a rendőrök és a Vác mellől időközben a helyszínre vezényelt katonaság elkeseredett küzdelmét.
A kötelesség oltárán
A katasztrófa helyszínén teljesített szolgálatot az újpesti rendőrkapitány várad-velencei Ambrus Kamill is. A 45 éves rendőrtiszt ekkor három éve vezette a város rendfenntartóit, munkája és személye pedig széles körű elismerésnek örvendett. Ambrusnak nemcsak a bűnüldözés terén voltak kiemelkedő érdemei, de korábbi ferencvárosi szolgálata során a tűzvédelem és a tömegrendezvények biztosítása terén is tapasztalatokat szerzett.
Ambrus Kamill
Szakmai rutinjának hála időben felismerte a veszélyt, és amikor a raktárépület szintén lángra kapott, kollégáival, Konkoly-Thege Hugó rendőrségi kézbesítővel és Bobojcsov Péter írnokkal azonnal nekilátott az emberek biztonságos távolba való menekítésének. Lélekjelenlétének köszönhető, hogy civil életben akkor sem esett kár, amikor a tomboló lángtenger a közeli házakra és a községi iskolára is átterjedt.
Hősiességéért azonban nagy árat fizetett: miután az utolsó civilt is sikerült távozásra bírnia, épp jelentést készült tenni a helyszínre érkezett Pekáry József főkapitány-helyettesnek, amikor a nagy lánggal égő raktár leomló fala maga alá temette. A balesetben Konkoly-Thege Hugó azonnal életét vesztette: a súlyos téglák alá szorulva a felismerhetetlenségig összeégett. A még életben lévő Ambrust és Bobojcsovot a mentők és a tűzoltók szabadították ki a romok alól.
A leomlott fal, ami maga alá temette a hős rendőröket
A rendőrkapitány teste, a Pesti Hírlap tudósítása szerint „tele volt égési sebekkel”:
„Jobb lábának felső része két helyütt szenvedett nyílt törést, alszára pedig teljesen összezúzódott. Fején egy hatalmas hasított seb tátongott s kezei összeégtek. A szerencsétlenül járt kapitány e borzasztó sérülések dacára egy ideig eszméleténél volt s folyton családját kívánta látni.”
A mentők azonnal az Üllői úti klinikára szállították az út közben eszméletét vesztő férfit, ahol hosszas szenvedések után visszaadta a lelkét a Teremtőnek.
A szárítótelep szétrobbant kazánja
Bobojcsov szintén súlyos állapotban került a kórházba, ahol két hétig eszméletlenül feküdt. Két társával ellentétben ő végül túlélte a tragédiát, bár a korabeli sajtó őt is hősi halottként tartotta számon.
Megrendítő részvét
A bőrgyár romjai között még harmadnap is oltani kellett a tüzet, a rettentő pusztítást követően pedig 1600 dolgozó maradt munka nélkül. Akik a gyár munkáslakásaiban éltek, minden ingóságukat elveszítették, akárcsak annak a nyolc háznak a lakói, amelyekre átterjedt a tűz.
A kiégett gyár egyik részlete, háttérben a készáruraktár
Újpest lakói azonban az anyagiaknál is jobban gyászolták a hősi halált halt rendőröket. Konkoly-Thege Hugót a községben kísérte utolsó útjára a polgárság és a helyi elöljárók tömege. Ambrus Kamillt nagy pompával, a rendőri testület, a budapesti és újpesti városvezetés, az országos politikai és a katonai élet jeles vezetőinek részvételével, a mára felszámolt budai Németvölgyi Temetőben helyezték örök nyugalomra.