Egy újpesti edzőteremben kapták rajta a Dózsa György úti baleset felelősét

  •  
  •  
  •  

M. Richárdot egy újpesti konditeremben kapták rajta, amelynek a járványügyi korlátozások értelmében zárva kellene lennie – írja a Bors.

A 2017 májusi Dózsa György úti, két halálos áldozattal járó baleset elsőrendű vádlottját szeptemberben első fokon négy év letöltendő fogházbüntetésre ítélték, ami ellen a vádlott és védője fellebbeztek. Az ügyészség ugyan kezdeményezte előzetes letartóztatását, ám a bíróság ezt elutasította.

Szintén a Bors adott hírt róla, hogy M. Richárdot október közepén a XIII. kerületben látták egy Mercedes volánja mögött, holott korábban a bíróság eltiltotta az autóvezetéstől, és jogosítványát is bevonta.

A lapnak a mostani esetről a rendőrség azt közölte: „A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei 2020. december 2-án az esti órákban a járványügyi szabályok megsértése miatt intézkedtek egy újpesti edzőteremben, ahol a 2017 tavaszán történt Dózsa György úti baleset egyik érintettje is jelen volt. Vele, valamint a teremben tartózkodó további hat fővel szemben a rendőrök védelmi intézkedés megszegése szabálysértés miatt szabálysértési feljelentést tettek.”

, , , ,