•  
  •  
  •  

Az egész világot megrázta az a természeti katasztrófa, amelyik Törökországot sújtotta a közelmúltban. A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat legénysége a rengést követően szinte órákon belül a helyszínen volt. Köztük egy újpesti életmentő, Cseh István. A műszaki mentőt az Újpesti Napló kérdezte.

Az újpesti Fülek utcában lakó hős elmondta, hogy néhány órával a pusztító földrengést követően a Külgazdasági- és Külügyminisztérium és a Turkish Airlines közbenjárására már el is kezdhették a mentőszolgálatot.

„Hétfő hajnalban történt a földrengés, kedden már el is kezdhettünk dolgozni Hatay tartományban, amit leginkább sújtott a természeti katasztrófa. Szombat éjjel tértek haza a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat egységei.”

A műszaki mentő elmondta, borzasztó látvány fogadta őket Hatay tartományban, amelyből természetesen a nagyját nem adhatta le a tévé.

„Az összes kollégámmal együtt azt éreztük, valahogy kicsik vagyunk ehhez a területhez, ehhez az óriási feladathoz.”

Cseh István elmondta, hogy egységük azonnal riasztható, gyors beavatkozású csoport, ami azt is jelenti, hogy szinte azonnal el tudtak indulni.

„Tudni kell, hogy kutyákkal kutatunk a túlélők iránt, az állatok kihallják az emberi hangokat vagy az emberi szagokat, de ezek után jön a mentés. Rengeteg mentőeszközt alkalmazunk, hogy kihúzzuk a romok alól a túlélőket. Ilyen például az alpintechnika, a búvártechnika, és nagy számú drónpilótánk is van. A műszaki mentőeszközeink olyan speciális technikák, mint a roncsvágó és egyéb speciális alkalmatosságok, amelyek révén például egy csőből, roncsból, vagy bármilyen, leglehetetlenebb helyzetből is ki tudjuk menteni a túlélőt.”

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat egységei összesen 17 embert mentettek ki a romok alól, egyéb mentőegységekkel szorosan együttműködve.

„4 embert pedig önállóan húztunk ki a törmelékek közül. Ki kell jelentenem, hogy ez egy csapatmunka volt.”

Az egész világot bejárta az a kép, amelyen Cseh István egy másfél éves kisfiút ölel a keblére, akit éppen akkor húztak ki a romok alól.

„Hangsúlyozom, ez is csapatmunka volt, de nagyon megrázó érzés volt. Fél órával később a kisfiú nagyapját is sikerült kimenteni, aki szorosan ölelte a kisunokáját.”

Amikor végül abbahagyták a mentőakciót és hazaértek Magyarországra, már tudták, hogy szinte semmi esély nincs arra, hogy élő embert találjanak a romok alatt. Cseh István amint hazaért, azonnal a munkába vetette magát, hiszen itt, Magyarországon is egy újabb feladat várta. A férfi elmondta, mindvégig tartotta benne a lelket a segíteni vágyás, és az, hogy itthon várta a 11 éves nagyfia.

„Folyamatosan messengereztünk, aggódott értem, és nem egyszer megírta nekem, hogy milyen büszke vagyok rád, apa! Ami persze mindennél többet adott nekem.”

Február 17-én Varju László Újpest-Angyalföld országgyűlési képviselője és Déri Tibor polgármester személyesen mondott köszönetet Cseh Istvánnak, és elismerésüket fejezték ki neki és társainak odaadó munkájukért, mellyel emberi életeket sikerült megmenteniük a zord körülmények ellenére is.

, , , , ,