Életveszélyes állapotban voltak az Aschner Lipót téren kivágott fák

, ,
  •  
  •  
  •  

Betegek, korhadtak, ezért az emberéletre is veszélyesek voltak azok a nyárfák, amelyeket az Aschner Lipót téren kellett kivágni április közepén – derül ki a szerkesztőségünk birtokába jutott szakértői jelentésekből. 

Az önkormányzat szakemberei, akik folyamatosan járják a kerületet, egyenként minden fa állapotát felmérették a forgalmas parkban, ahol egy játszótér is van, a műszeres vizsgálatok pedig azt mutatták, hogy nyolc fa ágai elszáradtak, és bármelyik pillanatban rászakadhattak volna az arra járókra.

Szégyenletes, hogy a fideszes helyi propaganda hecckampányt csinált az ügyből, sunyi módon elhallgatva, hogy miért kényszerültek a szakemberek a kivágás mellett dönteni – mondta el az Újpest Médiának Déri Tibor. Az újpesti önkormányzat minden kivágott közterületi fát háromszorosan pótol, ha lehet, a kivágás  helyszínén, ha nem, a hozzá legközelebbi közterületen – szögezte le a polgármester.