Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott dr. Kovács Lajos rendőr ezredesnek, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatójának, aki bűnügyi nyomozóként dolgozott évtizedeken keresztül. Minden nagy horderejű élet elleni bűncselekmény nyomozásában részt vett, több könyvet is írt a munkájáról.
Dr. Kovács Lajos csaknem húsz éve tanít kriminalisztikát a Károli Gáspár Egyetemen. Négy évtizedes nyomozói tapasztalatának köszönhetően szinte minden kriminalisztikai fogalomhoz tud egy megtörtént esetet kapcsolni. Történetei nem csak színesebbé teszik az órákat. Abban is segítik a hallgatókat, hogy a tanultakat könnyebben megértsék és megjegyezzék.
Újpesten tanít, és itt is él a családjával. Számos ifjúkori emléke is ehhez a városhoz köti. Annak idején itt szolgált a folyami rendőrségnél, édesanyja is itt dolgozott sok-sok éven keresztül. Saját bevallása szerint szereti ezt a várost, mert otthonos és élhető. Ahogy szereti a munkáját is, amit annak idején édesapja iránymutatása alapján választott.
„Látta az én eltökéltségemet, és azt mondta: figyelj ide, hogyha te valami jót akarsz cselekedni, meg érdekes munkát akarsz végezni, akkor az életvédelmi területre menjél, mert a gyilkosság a bűncselekmények királynője” – mondta.
És a döntést soha nem bánta meg. Pályáját a Budapesti Rendőr-főkapitányságon kezdte, később az Országos Rendőr-főkapitányságon folytatta munkáját. Folyamatosan képezte magát: jogi diplomát szerzett, a túszszedéses válsághelyzetek kezeléséről is tanult, méghozzá az Egyesült Államokban. Minden nagy horderejű élet elleni bűncselekmény nyomozásában részt vett. Ilyen volt többek között a móri mészárlás, Farkas Helga elrablása vagy a Magda Marinko-ügy. Legszívesebben a Szlávik Bulcsú-ügyre emlékszik vissza, amelyet, ahogy fogalmazott, „columboi fordulattal” oldottak meg.
Elmondta, hogy tapasztalatai szerint a gyilkossági ügyek túlnyomó részét gyorsan sikerül felderíteni, de pályafutása során akadtak olyan esetek is, amelyek megoldásához hat-hét év kellett. „Ezek az úgynevezett döglött ügyek voltak a kedvenceim” – árulta el.
Dr. Kovács Lajos arról is beszélt, hogy egy bűncselekmény felderítése során rengeteg apró mozaikdarabot kell a helyére illeszteni. Ebben fontos szerepe van a helyszíni munkának, de sok múlik a kihallgatásokon is. Dr. Kovács Lajos szerint egy jó nyomozónak mindenkivel meg kell találnia a megfelelő hangot. Számára ez mindig kihívást jelentett: azt kereste, hogyan nyerheti el a kihallgatottak bizalmát, és hogyan „énekelheti ki” belőlük a nyomozás szempontjából fontos információkat.
Több sikeres könyv szerzője, tanulmányokat és szakcikkeket is írt. És ha kérik, még ma is szívesen segít egy-egy ügy megoldásában. Azt mondja, ha újrakezdhetné pályáját, ismét a nyomozói munkát választaná.
„A bűnügyi nyomozókon belül a gyilkossági nyomozók közösségének, közös nyelvének van valami utánozhatatlan varázsa. Ha még egyszer kellene kezdeni, én ugyanezen a nyelven szeretnék beszélni” – mondta a díszpolgári címmel kitüntetett dr. Kovács Lajos.
Az elismerés átvételekor ezeket a sorokat írta a Díszpolgárok Könyvébe:
„Itt voltam melós a Budalakknál, itt voltam katona a folyami rendőrségnél a külső Váci úton, apám után rendőr és elvakult Dózsa-drukker lettem és úgy néz ki, hogy életem utolsó harmadát is itt töltöm. Szeretem Újpestet!”

BK