Életveszélyes bontás a Váci úton

  •  
  •  
  •  

Félév után a reggeli órákban kezdte ismét bontani a külső Váci út és Zsilip utca kereszteződésében lévő területen a hajdani bőrgyár maradék négyszintes épületét a tulajdonos PT2001 KFT. Korán reggel szóltak a rendőrök az építkezésen, hogy fejezzék be a munkálatokat, mivel igen nagy zajjal járt a bontás, a közelben lakók nyugalmát zavarják vele.

A légzsák mentette meg
 
Sokadik felszólításra abba is hagyták a munkát, majd amint elhagyták a munkaterületet, a fal abban a pillanatban leomlott. Így történt a tragédia, amikor az épület kidőlt a Váci útra, szinte teljesen összezúzva egy arra közlekedő autót. Személyi sérülés szerencsére nem történt, de ez csak a véletlenen múlt. Amint az omlás áldozata, a Sződről éppen munkába igyekvő Pazsitka László fogalmazott: „az életem csak egy hajszálon múlt, amikor az úttestről bontó markológépet próbáltam kikerülni. Annak köszönhetem a testi épségemet, hogy működésbe lépett a légzsák.”
 A Váci utat az adott szakaszon teljes szélességében lezárták, a forgalmat a Baross utcára vezették, a közlekedési káosz nagy valószínűséggel megmarad a hétvégén is, hiszen le kell bontani a megmaradt épületet.
 A PT2001 KFT képviseletében a helyszínre érkezett L. úr mereven elzárkózott minden nyilatkozattól mondván: minden, a bontáshoz szükséges engedély a birtokukban van, nem érzi magát felelősnek a történtekért, keressék a magyarázatot az engedélyeket kiadó önkormányzatnál. A kérdésre, hogy mégis mi okozhatta az életveszélyes omlást, azt a választ kaptuk, hogy semmi más nem tehet az esetről, csak a fal.
 
Elképesztő hanyagság
 
Ennek a sajátos magyarázatnak némileg ellentmondott, hogy a történtek után villámgyorsan a helyszínre hívtak egy bontási szakembert, aki hüledezve nézte a történteket, ugyanis az ingatlan belső része felől az alsó tartópillérek kidöntésével próbálták megroggyantani a négyemeletes romépületet. Kérdésre válaszolva közölte: semmilyen körülmények között nem hajlandóak a rendelkezésre álló gépparkkal elvállalni a bontást, az épület életveszélyes, azonnal „nagyságrendekkel megfelelőbb kapacitású” markolókkal kellene hozzákezdeni az életveszélyes épület eltakarításához.
Dr. Derce Tamás, Újpest polgármestere az estről értesülve közölte, hogy minden eszközzel megakadályozzák az adott útszakasz megnyitását mindaddig, amíg a bontás be nem fejeződik, nem hajlandó senki életét kockáztatni felelőtlen közterületi tevékenységért.
A helyszínre érkezett Dr. Trippon Norbert alpolgármester, aki elképedésének adott hangot a történteket látva:
-Megerősíthetem a polgármester úr álláspontját: amíg az ingatlanrom lényegében lebeg a Váci utat veszélyeztetve, nem szorgalmazzuk a forgalom megindítását az épület melletti szakaszon. Kezdeményezzük viszont a történtek kivizsgálását, hiszen attól tartok, hogy itt többről is szó lehet, mint foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésről. Hiába magántulajdon a terület, a főúton közlekedők életét veszélyeztették ezzel az elképesztő felelőtlen és hanyag bontási kísérlettel.
 
Megkezdődött a nyomozás
Megkerestük Dr. Baranyi Józsefet, Újpest új rendőrkapitányát is, aki elmondta: a rendőrség már semmit nem bízik a véletlenre, amíg az ingatlanokat le nem bontják, a terelés megmarad.
Arra a kérdésre, hogy a történtekért ki vonható felelősségre, az alezredes nem tudott határozottan válaszolni, hiszen a nyomozás még folyamatban van. Annyit azonban megtudtunk, hogy egy statikus engedélyt adott a bontásra, bár a területért felelős műszaki ellenőrt a közelmúltban lecserélték. Információink szerint a kivitelező cég garanciát vállalt arra, hogy nem következik be ahhoz még csak hasonló sem, ami végül mégis megtörtént.
Annyi biztos, hogy jelen pillanatban egyelőre közlekedési bűncselekmény miatt indított eljárást a rendőrség, mivel mozgó kocsira omlott rá az épület. A későbbiekben elképzelhető, hogy foglalkozáskörében elkövetett veszélyeztetés vétsége is felmerül.