Elfogyott a türelem, tüntetnek a vendéglátósók

  •  
  •  
  •  

Aki kinyit a korlátozások feloldásáig, fél éves bezárásra számíthat, de a szektor szereplői az utolsó forintjaikat is elköltötték. Elkeseredtek, dühösek és nem látnak kiutat.

A koronavírus csaknem egy éve jutott be Magyarországra, az első fertőzések után a kormány drasztikus lépésekre szánta el magát: ez érintette a vendéglátós szakmát, szinte azonnal be is zárt több hely, mert bár kijárási tilalom akkor még nem volt, az emberek otthonmaradásával elképesztő mértékben visszaesett a forgalom. Ez a helyzet valamelyest javult a nyári hónapokban, ahol turisták ugyan továbbra sem mutatkoztak, de az emberek már inkább kimerészkedtek otthonaikból, és ez egy pici levegőt jelentett a vendéglátásból élőknek.

Mindenkinek betettek a korlátozások

Az őszi járványhelyzetben azonban a tavaly tavaszinál is sokkal szigorúbb intézkedések jöttek, többek között elrendelték, hogy az éttermek csak elvitelre és kiszállításra készíthetnek ételeket, és a teraszok sem lehetnek nyitva. Bár a bértámogatást bejelentették, ez nem mindenhol jelentett segítséget, a vendéglátós szakma felélte utolsó tartalékait, és szemére hányták a kormánynak, hogy a rendelet mellett nem kapnak igazi segítséget, holott Nyugat-Európában ezt több helyen is megtették.

A türelem mostanra elfogyott, a közösségi médiában az elmúlt hetekben sorra születtek olyan posztok, hogy a vendéglátósok egy része a tiltás ellenére is kinyit február elsejével. Ezt a hangot meghallva azonban a kormány is lépett: a friss Magyar Közlöny az eddigi harminc, illetve hatvan napos bezárásnál sokkal szigorúbbat lép, nevezetesen, hogy fél évre zárják be azt a vendéglátóipari egységet, amely a tiltás ellenére kinyitja ajtaját a vendégek előtt. Ismételt szabályszegés esetén akár egy teljes évre is bezárhatják az egységet.

A Közlönyben szerepel az is, amit a héten már a kormány bejelentett: március elsejéig tolják ki a korlátozásokat, meghosszabbítják a veszélyhelyzetet, a bértámogatási rendszert, illetve a határellenőrzés visszaállítása is megmarad.

Napok lehetnek hátra?

A vendéglősök, kocsmatulajdonosok azonban nem tudnak tovább várni, többen súlyos adósságokkal küzdenek. Az Újpest TV Körkép című műsorában egyikük azt mondta: nem mer kinyitni, mert ha a büntetést ki kell fizetnie, nem lesz pénze a későbbi újranyitásra.

– Az lenne a jó, ha minden második asztalhoz ülhetne vendég. Ez az állapot, ami most van, napokon belül nem lesz tartható – mondta elkeseredetten Pirisi Attila, a Csülök Vendéglő tulajdonosa.

– Napokon belül, ahogy mondom: napokon belül, nem hetek vagy hónapok alatt fog bedőlni, mindenki a végét járja, a mostani pénz arra elég, hogy a számlákat kifizessük, de már a tartalékainkat éljük fel.

Az elkeseredett vendéglátósok egyre többet és dühösebben írnak a közösségi médiára is. Ezt a hullámot meglovagolva tüntetés is szerveződött hétfő délre a Hősök terére, melyre hatezer ember jelezte, hogy ott lesz – az eseményt később eltávolították.

Segítség helyett bürokrácia

A Megyeri Csárda üzemeltetője is keserű posztban számolt be tapasztalatairól a Facebookon.

„A Megyeri Csárda bevételi forrása hosszú évek óta a turizmusból származott, hiszen külföldi csoportoknak kínáltunk folklór műsorral egybe kötött zenés magyaros vacsorát. 2020 márciusában természetesen ez a bevételi forrás megszűnt. Azonnal átálltunk a házhoz szállításra, leszerződtem a netpincérrel is, mert biztos voltam benne, hogy ez az egy lehetőség marad. A kiszállítás a tervezett bevételünk 25-30%-át tudja hozni, ami sajnos arra elég, hogy halmozzam a tartozásokat. Novemberre minden tartalékunk elfogyott”

írja posztjában Lepsis Dániel. A poszt folytatásában elmeséli azt is, milyen kálváriát kell végigjárnia annak, aki élne a kormány által nagy hangon bejelentett bértámogatással.

„Az elszámoláshoz be kellett küldenem egy elszámolólapot kitöltve, bérjegyzéket, bérkimutatást, átvételi elismervényeket, bérlistát, jelenléti ívet. No comment….. Miután mindent sikerült benyújtanom (január elejét írunk) egy hét várakozás után megkérdeztem az ügyintéző hölgyet, hogy mi a helyzet az utalással? Ő elküldte nekem a dokumentumot, miszerint 01.19.-én kiutalták az összeget és innentől a Magyar Államkincstáron múlik, hogy mikor kapom meg. Miután még egy hét eltelt elkezdtem érdeklődni mindenkinél, míg végül az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál kötöttem ki, akik a mai napig nem vették fel a telefont. Sajnos nincs is szükség rá, mert 01.25.-én megkaptam az értesítéseket külön minden munkavállalóra. A teljes összeget az állami adóhatóság tájékoztatása szerint fennálló köztartozásomra utalták át.”

A türelem tehát elfogyott, de az is biztos, hogy a lázadás eszközével csak kevesen élnek, ha további fél-, vagy akár egy teljes évre bezárhatják éttermüket vagy más egységüket. A kérdés csak az: mi lesz velük, ha az intézkedések tovább, akár őszig elhúzódnak?

, , , , ,