Elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere

  •  
  •  
  •  

A cserdi polgármester holttestére a RomNet Facebook-bejegyzése szerint a falu feldolgozóüzemében ma reggel találtak rá , feltehetően önakasztás miatt vesztette életét. A roma hírportál azt írja, a tragikus hírt három különböző forrás is megerősítette számukra.

 

 

Bogdán László szegény sorsú roma családban született Pécsett, 1974-ben. Apja bányászként dolgozott. Gyermekkorában költöztek családjával Cserdibe. 2002-ben független jelöltként lett Cserdi alpolgármestere, 2006 óta pedig polgármestere.

A település a vezetésével országosan ismert mintafaluvá vált, a sajtó gyakran“cserdi csodaként” emlegette az elért eredményeket. Ennek legfontosabb alapköve az az oktatási program volt, amelynek keretében a helyi, többnyire roma lakosság a háztáji gazdálkodáshoz szükséges mezőgazdasági ismereteket sajátította el. Cserdi az utóbbi években már szinte teljesen önellátó volt, sőt a megtermelt feleslegből rászoruló családokat is tudtak támogatni.

Bogdán László 2015 óta Magyarország tehetséggondozó nagykövete volt.

, , , ,