, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

75 éves korában elhunyt Juhász Péter válogatott labdarúgó, az Újpest hétszeres magyar bajnok balhátvédje − értesült a Nemzeti Sport Juhász egykori csapattársától, Tóth Andrástól.

Juhász Péter 1948-ban született Losoncon, a mai Szlovákia területén. 1967 és 1976 között játszott balhátvédként az Újpesti Dózsában, ahol hét magyar bajnoki címet és három Magyar Kupát nyert, de tagja volt a Várásvárosok Kupája döntőjébe jutott csapatnak is. Huszonnégy alkalommal lépett pályára a magyar válogatott színeiben, játszott az 1972-ben Eb-negyedik helyezést és olimpiai ezüstérmet szerzett nemzeti csapatban. Az év végén 1972 legjobb magyar labdarúgójának is megválasztották.

A ’70-es évek második felében a Tatabányában folytatta pályafutását, majd megfordult a Volán SC-nél, a 22. számú Volánnál és Gödön is, végül a BLSZ-ben szereplő Chinointól vonult vissza.

Az UTE a labdarúgóklasszist saját halottjának tekinti, temetéséről a családdal egyeztetve később intézkednek.

ÚN