Elismerés a kisbabát világra segítő újpesti polgárőröknek

  •  
  •  
  •  

Elnöki dicséretben és jutalomban részesítette Dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke azt a két polgárőrt, akik a múlt héten segítséget nyújtottak egy, a gyermekét az utcán világra hozó nőnek Újpesten.

Ahogyan arról mi is hírt adtunk, az Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőrség két 19 éves tagja hihetetlen lélekjelenlétről tanúbizonyságot téve segített világra egy kisbabát.

 

 

Múlt hét szerdán este Balogh János Konrád és Mester Márk a Szusza Ferenc Stadionnál láttak el szolgálatot, amikor két fiatal szólította meg őket azzal, hogy a 30A busz végállomásán egy fiatal zavart nőt láttak az úton futni. A két polgárőr azonnal odasietett, de már nem találtak ott senkit, így a keresésére indultak.

Végül a Megyeri úti ELMŰ irodaháznál találtak rá egy hölgyre és egy férfira. Közelebb érve látták meg, hogy a járda véres. A biztonsági őr tudatta velük, hogy a nő éppen szülni készül. A polgárőröknek meglepődni sem volt idejük, mert a baba pillanatokon belül világra is jött.

A kismamát azon nyomban a kocsiba ültették, meleg ruhát adtak rá, és felfűtötték a járművet, nehogy megfázzon a kicsi. A biztonsági őr közben értesítette a mentőket, akik azonnal a helyszínre siettek.

A kisbaba születésénél nyújtott segítségért járó elnöki oklevelet és jutalmat Kardos Pál, a Budapesti Szövetség elnökének előterjesztése alapján Dr.Túrós András, az OPSZ elnöke személyesen adta át a két fiatalnak.

„Elismerésem Önöknek a bátor helytállásért és azért, hogy egy olyan helyzetben nyújtottak segítséget, amelyre a polgárőrök felkészítése nem terjed ki. Ugyancsak elismerésem amiatt, hogy cselekedetükkel nagyban növelték a polgárőrség imidzsét, segítségük hozzájárul az állampolgárok bizalmának erősítéséhez és ahhoz, hogy elhiggyék, a polgárőrökre valóban minden helyzetben számíthatnak” – hangsúlyozta az OPSZ elnöke.

Márk, aki egyébként jelenleg rendőrnek készül és Konrád, aki most fog érettségizni, az átadáskor elismerték, hogy amikor a helyszínre érkeztek, kicsit megijedtek, de aztán csak a segíteni akarás lebegett a szemük előtt. Mint mondták, ma már meghatódottsággal tekintenek vissza a múlt héten történt eseményekre, hiszen az alapfeladatuktól, vagyis a bűn felderítésétől merőben eltérő dologban vehettek részt, egy új élet születésének lehettek szemtanúi.

, , , ,