Elkezdődött az Újpesti Megbecsülés Program utalványainak átvétele

  •  
  •  
  •  

Május 2. és 10. között vehetik át az Újpesti Megbecsülés Program 6000 forintos utalványait a kerületben élő nyugdíjasok, 65 év felettiek és nyugdíjszerű ellátásban részesülők. Már az első nap délelőttjén nagyszámú érdeklődő jelent meg az utalványok osztópontjain.

Az utalványokat öt osztóponton, az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. Munkásotthon utcai székházában, a Király utcai szociális osztályon, a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat Hajló utcai irodájában, a Megyeri Klubban és az Újpesti Piac- és Vásárcsarnokban vehetik át az arra jogosultak hétköznapokon 8 és 18 óra között. Nem csak a nyugdíjasok, de minden 65 év feletti újpesti lakos, illetve az egyéb nyugdíjszerű ellátásban, például rokkantási ellátásban és járadékban, időskorúak járadékában és szolgálati járandóságban részesülők is jogosultak a fejenként 6000 forintos utalványokra.

Az utalványokat az újpesti piacon lehet – kizárólag élelmiszerre – levásárolni 2024. december 31-ig. „Ez egy win-win szituáció, hiszen nem csak az újpesti nyugdíjasokat, de a piac kereskedőit is segíti.” – nyilatkozott dr. Trippon Norbert alpolgármester.

fotó: Újpest Média

A 65. életévüket betöltött lakosok személyazonosság igazolására alkalmas fényképes igazolvány és lakcímkártya bemutatásával vehetik át az utalványokat, a 65 év alatti nyugdíjas vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő személyeknek az ellátás jogcímét igazoló dokumentumot is magukkal kell hozniuk. Személyes átvétel mellett meghatalmazott útján is lehetőség van az utalványok átvételére. A meghatalmazó dokumentum letölthető az alábbi linken vagy átvehető a Polgármesteri Hivatal portáján (1041 Budapest, István út 14.), az önkormányzat Szociális Osztályán (1042 Budapest, Király utca 12-14.), illetve az osztópontokon.

A hónap második felében folytatódik az Újpesti Megbecsülés Program, május 21. és 26. között a 18 éven aluli gyermeket nevelő újpesti családok vehetnek át gyermekeként 6000 forintos utalványt az önkormányzattól.

Részletes információk: ujpest.hu/megbecsules/

ÚN

fotó: Újpest Média

fotó: Újpest Média

, , ,