Elment rájuk 300 milliárd, mégsem érkezett meg augusztusig az összes kínai lélegeztetőgép

  •  
  •  
  •  

A KSH adataiból kiderült, hogy leginkább májusban és júniusban érkezett nagyobb mennyiségű lélegeztetőgép Magyarországra, amikor a koronavírus-járvány első hulláma már jobbára levonult, ám azt, hogy pontosan hány készüléket vásárolt a magyar állam, még nem tudni – írja a 444.

Ugyan a plusz lélegeztetőkre végül nem volt szükség, így nem számított, hogy a vásárolt mennyiség zöme már csak a lecsengés után érkezett meg.

A cikk szerint a KSH külkereskedelmi adatokat összegző kimutatásai, ezen belül is az orvosi adatok importját mutató adatai szerint a Menczer Tamás külügyi államtitkár által június végén bejelentett, több mint 300 milliárd forint értékű, 16 ezer darab lélegeztetőgépből, amit a külügy rendelt,

összesen 185,5 milliárd forintnyi lélegeztetőgép érkezett Magyarországra.

A Külügyminisztérium által a portálnak elküldött szerződés szerint azonban a lélegeztetőgépeknek rég meg kellett volna érkezniük, ám ez július végére sem történt meg.

Ráadásul a KSH adatokban benne lehet a kórházellátó által vásárolt 2481 darab lélegeztető, 26,7 milliárd forintért.

A KSH adatai alapján és a 444 számításai szerint összesen

131,7 milliárdnyi lélegeztetőgép augusztusig nem érkezett meg Magyarországra.

A jelenlegi 20 ezer kapacitásos lélegeztetőgép állományt egyébként Magyarország akkor sem fogja kihasználni, ha erre a második hullámban esetleg szükség lesz, mivel nincs ennyi szakember, aki szakszerűen működtetni tudná a berendezéseket.

, , , , , , , ,