Nehéz gyerek? Nehéz napok? címmel háromrészes előadás-sorozat indul Újpesten. A program azoknak szól, akik szeretnék jobban megérteni, mi áll gyermekük viselkedésének hátterében, és tudatosabb, kiegyensúlyozottabb családi működésre törekednek. A nyitóelőadás május 13-án 17 órakor kezdődik, a részvétel ingyenes, azonban előzetes jelentkezés szükséges.
A május 13-án induló, háromrészes előadás-sorozat helyszíne a Kiskavicsok Magánóvoda és Fejlesztőház, az előadásokat pedig Mayer Dea SNI-szakértő, a Mosolyház vezetője tartja.
Az előadásokon szó lesz – többek között – a nehezen kezelhető gyerekek viselkedésének hátteréről, a szülői következetesség és a szülő-gyermek kommunikáció jelentőségéről. A programok során a résztvevők természetesen gyakorlati segítséget, kapaszkodót kapnak a mindennapi helyzetek kezeléséhez.
A sorozat három alkalomból áll:
Május 13. 17 óra – Miért viselkedik így a gyerekem?
Május 20. 17 óra – Hogyan kommunikáljak vele és a körülötte lévőkkel?
Május 27. 17 óra – Hogyan működjünk együtt otthon?
A részvétel ingyenes, azonban előzetes jelentkezés szükséges.
A program helyszíne: Kiskavicsok Magánóvoda és Fejlesztőház (1041 Budapest, Rózsaliget köz 1.)
Jelentkezni az info@mosolyhaz.hu e-mail-címen lehet.

BK