F E L H Í V Á S A

  •  
  •  
  •  

Megjött a tél, a vizet szerető ember vágyik télen is a vizek partjaira, a befagyott vizek jegére. A Dunai Vízirendészet információi szerint a Duna lassúbb folyású mellékvizein megjelent az egybefüggő, de még vékony jégtakaró. A gyorsabb mellékvizeken és a főmederben egyre nagyobb mértékben zajlik a jég.

Ahogy a nyári fürdési idénynek megvannak az áldozatai, sajnos az előírások nem ismeretéből vagy be nem tartásából eredően a jeges vizek is szedik áldozataikat.
A Vízirendészeti szolgálat szeretné, ha ebben az évben csökkennének a balesetek, ezért indokoltnak tartja, kellő időben felhívni a lakosság figyelmét a jégen való tartózkodás és közlekedés legalapvetőbb rendelkezéseire. A 46/2001. (XII.27.) BM. számú rendelet ide vonatkozó rendelkezései sajnos kevés ember előtt ismertek.
Indokolt felidézni saját jól felfogott érdekünkben a legfontosabbakat.
 
A szabad vizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha a jég kellő szilárdságú, nem olvad, illetve nem mozog.
 
A gyakorlati tapasztalatok alapján az állóvizek jege akkor tekinthető kellő szilárdságúnak, ha vastagsága eléri vagy meghaladja a 10 cm-t.
 
TILOS a szabad vizek jegén tartózkodni:
 
Ø     éjszaka és korlátozott látási viszonyok között,
Ø     járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével,
Ø     kikötők és veszteglőhelyek területén,
Ø     folyóvizeken.
 
Teherbírást csökkentő tényezők:
 
Ø      fenékről előtörő kisebb, nagyobb források
Ø      csatorna bekötések
Ø      áradás, apadás által kialakított jégmozgás
Ø      felmelegedés a jégréteget elvékonyítja, ami a jégen tartózkodók számára veszélyes lehet.
 
Folyóvizeken jellemző a befagyás folyamatában, hogy a már beállt jégmezőre újabb és újabb táblák torlódnak, rakódnak, ezek nem biztonságosak, rajtuk való közlekedés életveszélyes és tilos!
 
A folyóvizek jég alatti vízszintváltozásai jégmozgást idéznek elő, apadás következtében a látszólag még szilárd jég állapota megváltozik, beroppanása várható. Több napos melegebb idő hatására a felület mosódik, a jég vastagsága csökken, szilárdsága romlik, ezért a rajta való közlekedés, sportolás, tartózkodás veszélyes. Nagyobb jégfelületen különös veszélyeket rejthet a friss havazás, mert a jég tényleges állapotát nem lehet időben felismerni. Ezeken a területeken az éjszakai tartózkodás különösen veszélyes.
 
 
 
 
Felhívjuk azon gazdálkodó egységek, horgászegyesületek, horgászok és magánszemélyek figyelmét, akik valamely vízterület tulajdonosai, kezelői, hogy amennyiben a jégen léket vágnak, jégkitermelést folytatnak, kötelesek a jégmentessé vált területet távolról felismerhető módon, egy méter magasságban elhelyezett, legalább 10-10 cm széles piros-fehér csíkozású korláttal megjelölni, körülhatárolni!
 
Jégkitermelés, vagy más – jégen történő – munkavégzés esetén a munkáltató köteles figyelőszolgálatot szervezni, és mentőeszközt biztosítani.
 
Ajánljuk még, hogy azokon a területeken, ahol felnőttek vagy gyermekek tömeges megjelenése várható, pl.: szabadstrandok jegén, átkelési helyeknél, a jégből való mentéshez felúszó, nagyfelületű tárgyakat, pl.: falétrát, pallót és megfelelő erősségű és karbantartott kötélzetet tartsanak készenlétben.
 
Fontos tanács, hogy a jeges vízből, a jégből mentett embert azonnal ne vigyük túlfűtött meleg helyre, dörzsöléssel próbáljuk a vérkeringését beindítani, természetesen előzőleg a jeges ruházatától meg kell szabadítani. Az ilyen személyt minden esetben, orvosi elsősegélyben, orvosi ellátásban kell részesíteni.
Részletesebb tájékoztatást a Dunai, Tiszai és Balatoni Vízirendészeti szolgálatnál, az életmentéssel foglalkozó karitatív egyesületeknél kérhetnek.
 
A Belügyminiszter 46/2001. (XII.27.)BM rendelete alapján, a jégen tartózkodás szabályait, a jégbeszakadások miatt bekövetkezett balesetek megelőzése érdekében a vízirendészet fokozottan ellenőrizni fogja!
 
Felhívásunk betartása, az állampolgárok törvénytisztelete megelőzheti a tragikus balesetek bekövetkezését.