A Virágváros program keretében Újpest virágos pompával készül az idei nyárra: ennek nyitánya volt a káposztásmegyeri Tulipánkert avatása május 6-án. Kora tavasszal, több helyszínen – többek között Homoktövis - Megyeri körforgalom, Trombita tér, Tulipán kert, Petőfi szobor, Bay tér- Október 23. tér, István tér, Béke tér, Árpád út – Váci út kereszteződése – több, mint 22 000 darab árvácska kiültetésével kezdődött meg a program.

A virágözön muskátlis virágkosarak, virágoszlopok kihelyezésével folytatódik a Megyeri út, Iglói utca, Sporttelep utca, Árpád út, Szent Imre utca, Rózsa utca mentén, valamint a Pozsonyi utca Nyár utca Berda - József utca illetve a Tél utca - Anonymus utca közötti szakaszán, az István út Nyár utca – Klauzál utca közötti szakaszán, a Kemény Gusztáv utca Templom utca - Károlyi István utca közötti szakaszán, a Károlyi István utca Templom utca – István út közötti szakaszán, illetve a Homoktövis körforgalomnál és a Lóverseny téren. Az igazi meglepetés a Deák Ferenc utca – Görgey Artúr utca sarkán érheti az újpestieket és az ide látogatókat, ahol az – Újpest értékeit szimbolizáló – újpesti címer borul virágba.
A Virágos Újpestért – az Újpesti Önkormányzattal karöltve – maguk az újpestiek is tehetnek. Az Önkormányzat 12 000 db muskátlit biztosít lakosainknak a virágváros létrejöttéhez. Minden újpesti jelentkező – a készlet erejéig – három db muskátlit kaphat térítésmentesen kiültetésre. A virágosztás 2008. május 17 –én (szombaton) 9 órától két helyszínen történik, a Szent István téren és a Karinthy Frigyes ÁMK melletti területen.