Fegyvert akart szerezni a férfi, rátámadt a rendőrökre

  •  
  •  
  •  

2020. október 2-án 15 óra körül a Köki Terminál bevásárlóközpontnál lévő autóbusz-pályaudvaron sikertelenül próbálta megszerezni egy rendőrjárőr szolgálati fegyverét egy férfi. A bíróság elrendelte letartóztatását – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az MTI-t.

Az elkövető a pályaudvaron parkoló rendőrautó mögül kibújva indult meg a rendőrök felé, majd az egyikük mögé lépve megpróbálta elvenni az őrmester szolgálati lőfegyverét.

A férfi azonban rosszul mérte fel a helyzetet: nem elég, hogy a megtámadott rendőr sikeresen védekezett, négy társa is a segítségére sietett, majd rövid dulakodás után megbilincselték a férfit.

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője arról tájékoztatott, hogy a főügyészség emberölés előkészületének bűntette miatt nyomoz az ügyben. A férfi elismerte, hogy meg akarta szerezni a fegyvert, azt azonban tagadta, hogy meg akarta volna ölni a rendőröket, így ő és védője panasszal élt a gyanúsítás ellen.

A Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta az őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását, amit a bíróság hétfőn el is rendelt, a végzést pedig az eljárás valamennyi szereplője tudomásul vette.

, , , , , , ,