Fel fog épülni az önkormányzati bérház a Károlyi utcában

  •  
  •  
  •  

Jövőre indulhat a közbeszerzési eljárás a Károlyi utcai önkormányzati bérlakás építésére, a projektről egyáltalán nem tettünk le – szögezte le Déri Tibor polgármester.

Korábban Ozsváth Kálmán újpesti fideszes képviselő azt nyilatkozta: a kerület új vezetése „nem foglalkozik az üggyel”. A politikus szerint a 2018-ban nyert kétmilliárd forintos támogatási összeget az önkormányzat „elengedi”. Erre a következtetésre abból jutott, hogy az építkezésre kijelölt területen még nem kezdődtek meg a munkálatok.

“Többször bebizonyosodott már, hogy – itt hadd idézzek egy kiváló humoristát, Hadházi Lászlót – van, ami a fénynél is gyorsabban terjed, az az emberi hülyeség. Ahogy látom és olvasom, most a Fidesz, aki még mindig nem törődött bele az október 13-i 15:0 eredménybe, azt próbálja most beetetni az újpestiekkel, hogy nem épül bérlakás a kerületben a VEKOP-pályázat keretében”
– reagált  a fideszes képviselő nyilatkozatára Déri Tibor.

A polgármester hozzátette: „ha a fideszes képviselők valóban a munkával foglalkoznának, ahelyett, hogy végighaknizzák a propagandát, akkor tudhatnák, hogy az épület építésére kiírt közbeszerzési eljárás már jóváhagyáson van a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálynál (KFF), így már csak tőlük függ, hogy mikor indulhat maga az eljárás.”


„Az előző városvezetés 2010 és 2019 között 0, azaz nulla bérlakást épített, ennél már csak jobb számokat tud hozni az új városvezetés”
– jegyezte meg Déri Tibor.

Kanász-Nagy Máté népjóléti alpolgármester a december 12-i közmeghallgatáson is megerősítette: a Károlyi István utca 25. szám alatt meg fog épülni az önkormányzati bérház, amely “a legmodernebb épületek egyike lesz Újpesten.” Hozzátette: a bérlakásokban azok kaphatnak majd új otthont, akik a kerület különböző pontjain jeleneg is lakást bérelnek, és az együttélési szabályokat, illetve a fizetési kötelezettségeket betartják.

, ,