Félmilliárdos beruházást indít a Tungsram Zalaegerszegen

  •  
  •  
  •  

A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a HIPA Nonprofit Zrt. Versenyképesség-növelő Támogatási Programja keretében 282 millió forintot kapott a Tungsram, amelyet egy modern üvegfeldolgozó üzem kialakítására fordít zalaegerszegi gyárában. A támogató okiratot ünnepélyes keretek között adta át Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jörg Bauernek, a Tungsram elnök-vezérigazgatójának.

A Tungsram 282 millió forint támogatást kapott a KKM és a HIPA versenyképesség-növelő programjában, amelyet a különleges üvegkomponensek kapacitásnövelő beruházására fordít. Az 564 millió forintos beruházással (amelynek felét az állami támogatás adja) elérhető a színesüvegbura-termékek költséghatékonyabb, versenyképesebb gyártása. Az üzletág a Tungsram nagykanizsai és zalaegerszegi telephelyén működik, közvetlenül és közvetetten több mint száz főt foglalkoztatva. A támogatás nemcsak a munkahelymegtartást segíti, hanem ennek keretében olyan fejlesztéseket tud a cég megvalósítani, amelyek erősítik a Tungsram szerepét a színesüvegbúra-gyártásban tapasztalható globális versenyben.

904 magyar vállalat, köztük aTungsram kötelezte el magát a nehéz körülmények ellenére, hogy beruházást hajt végre, 155 ezer munkahely megvédésére került sor, és 425 milliárd forintnyi beruházás jön létre Magyarországon a következő hónapokban”, mondta Szijjártó Péter az ünnepségen.

A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette: a Tungsram hosszú idő után, két éve lett ismét magyar vállalat. A Tungsram a világ sok táján szinonimája az izzónak, és hamarosan új nemzetközi piaci hódításokra indulhat, hiszen újabb lehetőségek adódnak a világgazdaságban. “A magyar kormány támogatni fogja a Tungsramot a külpiaci tevékenységének fokozásában. Ehhez kapacitás kell, ezért döntöttünk úgy, hogy támogatjuk a zalaegerszegi beruházást. A Tungsram magyar multi, amely 60 százalék fölé növelte magyar beszállítói arányát, 650 hazai kkv köszönheti a kiszámítható működés lehetőségét neki.”

A Tungsram jövőre lesz 125 éves, és történelme során számos válságot túlélt, és a jelenlegi világjárvány is azt mutatja, hogy egy vállalat ilyenkor elsősorban a hazájára számíthat”, mondta beszédében Jörg Bauer, a vállalat elnök-vezérigazgatója. “Köszönjük a gyors és határozott támogatást, amelyet a kormányzat, a HIPA, a HEPA és az EXIM Bank nyújt: biztosak vagyunk benne, hogy így megragadhatjuk a válság kínálta lehetőségeket, és erősebben kerülhetünk ki belőle”.

A vállalatvezető hangsúlyozta: a Tungsram jelszava az, hogy “örökségünk az innováció”. Ennek megfelelően már nem egy egyszerű világítátechnikai vállalatról beszélünk, hanem a jelen és a jövő legnagyobb kihívásaira megoldást kereső technológiai cégről. Ilyen kihívás a biztonságos élelmiszerellátás 10 milliárd ember számára, a tiszta, fertőzmentes és élhető környezet megteremtése, az energiafogyasztás és -költségek optimalizálása, egyetlen kifejezéssel tehát, az emberiség jól-léte.

A zalaegerszegi gyáregység 1976 óta működik, és a Tungsram 2 és fél évvel ezelőtti függetlenné válása óta önálló profilt kapott – a többi gyáregységhez hasonlóan. Zalaegerszeg jelenleg 50 külső vevőt szolgál ki és a vállalat árbevételének 15 százalékáért felel.

A Tungsram cégcsoportról

A Tungsram 2018 áprilisában magyarországi központú, innovatív, globális márkaként tért vissza a piacra a GE Lighting EMEAT fényforrásüzletágának és globális autólámpa-ágazatának felvásárlásával. A 3700 alkalmazottat foglalkoztató vállalat termékeinek 93 százalékát exportálja, 100 nemzetközi piacon van jelen értékesítési hálózata révén. A prémium minőséget előállító, öt magyarországi gyárra és a velük együttműködő, 1600 beszállítóra és partnerre épülő, termelékeny ellátási lánc előnyt jelent napjaink piaci versenyében. A világpiacon prémium kategóriájú, európai világítástechnikai márkaként van jelen a Tungsram, amely Magyarországon tervez, fejleszt és gyárt, és indítja el új üzletágait az okos megoldások, a beltéri növénytermesztés, alkatrész- és komponensgyártás területén.

, ,