Felszámolás alatt is egyezségre akar jutni a Tungsram

  •  
  •  
  •  

Sajtóközleményt adott ki a Tungsram a vállalat jelenlegi helyzetével kapcsolatban, amelyet az alábbiakban teszünk közzé.

A Tungsram képviselői és a jelen lévő hitelezők is megdöbbenve fogadták, hogy az EXIM Bank nem szavazatával lehetetlenné tette a csődegyezség létrejöttét a november 7-ei, második csődegyezségi tárgyalásán a budapesti Lurdy Házban. A domináns hitelező EXIM Bank ugyanis nem fogadta el a vállalat átdolgozott csődegyezségi javaslatát, és nemmel szavazott. Az esemény ezzel véget is ért, mivel ezután már felesleges lett volna a nem biztosított hitelezők képviselőit megszavaztatni: az EXIM Bank igen szavazata nélkül érvényes egyezség nem jöhet létre. Emlékeztetőül: az első csődegyezségi tárgyaláson a nem biztosítotti hitelezők többsége megszavazta a Tungsram törlesztési javaslatát.

Figyelemmel arra, hogy a csődeljárásban rendelkezésre álló 6 hónapos törvényi határidő november közepén lejár és egyezség nem született , a következő lépés a cég felszámolása, amit a bíróság hivatalból rendel el. Jelenleg a Tungsram jogi csapata azon dolgozik, hogy a szükséges dokumentumokat eljuttassa a bírósághoz, ahol megfelelő határidőkkel egy felszámolóbiztost jelölnek ki, akinek feladata többek között a vállalat vagyonának értékesítése. A Tungsram menedzsmentje természetesen teljes mértékben együtt kíván működni a felszámolóbiztossal is. Mindaddig a csődeljárás során kijelölt vagyonfelügyelő felügyelete alatt működik a cég.

A Tungsram lehetőségei szerint mindent megtett, hogy egyezségre jusson hitelezőivel, és törlessze adósságát a többségében magyar kkv-kból álló beszállítóinak: ezért is ajánlotta, hogy hitelezőnként 10 millió forintig 100 százalékosan megtéríti tartozásait. Az EXIM Bank lépése azonban megakadályozta ezt, emiatt a Tungsram sajnálatát fejezi ki minden hitelezője felé.

A Tungsram arra számított, hogy egy tiszta jogi környezet jött létre a csődegyezség elfogadásával, mert ilyen környezetet vártak el azok a befektetők, amelyekkel ígéretes tárgyalásokat folytatott a vezetőség. Ez nem valósult meg az EXIM Bank sokkoló szavazata miatt, viszont a vállalat úgy gondolja, hogy a hitelezők, a dolgozók érdekei miatt egy folyamatosan üzemelő vállalat nagyobb értéket képvisel a felszámolás alatti helyzetben is, mintha csak használt gépeket lehetne értékesíteni.

A vállalat célja a felszámolási eljárás során is az, hogy egyezséget kössön a hitelezőkkel és kilábaljon a felszámolásból: erre a felszámolásban is megvan a jogi lehetőség. A vállalat szándékai szerint tovább folytatja működését, megrendeléseket vesz föl vevőitől és fizeti azokat a beszállítókat, amelyek az értékesítéshez szükséges anyagokat, szolgáltatásokat nyújtják.

Az elmúlt időszakban megkezdett szervezeti átalakítások révén kisebb leányvállalatok létesültek/létesülnek, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a Tungsram egészséges üzletágai életben maradhassanak. A kisebb cégek vonzóbbak a befektetők számára, és ha ezen befektetők tőkét tudnak biztosítani a vállalatoknak, akkor a profitábilisan működtethető gyárakban a munkavállalókat tovább lehet foglalkoztatni. Ilyen befektetőkkel, például a svájci Business Creationnel tovább folynak a tárgyalások. Csődegyezség híján azonban az eredményes tárgyalás a befektetőkkel lényegesen nehezebbé vált.

A fentiek és a felszámolással normális esetben is járó bizonytalanság miatt a Tungsramnak rugalmasnak kell maradnia és figyelembe kell vennie minden lehetőséget. Ezért kénytelen volt a legrosszabb eshetőségre is készülve kedd reggel az illetékes kormányhivataloknál bejelenteni csoportos létszámleépítési szándékát 750 munkavállalóra. A vállalat hangsúlyozza: a bejelentés szükségszerű lépés, de egy szándéknyilatkozat csupán, amelyet a jogszabály megkövetel. Nem végleges a döntés, a végrehajtása nem kötelező. A bejelentésről a vállalat a szakszervezeteket és a dolgozókat is tájékoztatta. A Tungsram mindent megtesz annak érdekében, hogy a leépítést elkerülje, és előkészíti azt, hogy a befektetők a dolgozókat továbbra is foglalkoztassák a létrehozott új leányvállalatokban.

, , ,