Fogyatékosok megsegítésére

  •  
  •  
  •  

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete, a súlyosan fogyatékos személyek díjhátralék-kiegyenlítő támogatásáról szóló – módosított – 23/2000.(XII.29.) számú önkormányzati rendelet felhatalmazása alapján, a súlyosan fogyatékos személyek adósságterheinek enyhítésére és életfeltételeinek javítása céljából díjhátralék kiegyenlítő támogatás (a továbbiakban: támogatás) elnyerésére ismételten 2007. december 1-től pályázatot ír ki, az alábbi feltételekkel.

(A kérelemhez szükséges adatlapot a “Pályázatok” menüpontra kattintva tölthetik le.)

I. A támogatás igénylésének általános feltételei.
 
 
1.      Vissza nem térítendő támogatásban részesíthetők azok az Újpest Önkormányzat illetékességi területén, bejelentett lakóhellyel rendelkező súlyosan fogyatékosnak minősülő magyar állampolgárok (menekült statusú személyek), akik a kérelem tárgyához kapcsolódó önkormányzati lakásban bérlőként, saját tulajdonú (résztulajdonú) lakásban tulajdonosként, vagy haszonélvezőként, illetve ilyen lakásban közeli hozzátartozóként, más legális jogcímen legalább két éve megszakítás nélkül életvitelszerűen laknak és önhibájukon kívül lakhatási költségeik megfizetésének elmulasztása miatt jelentős adósságot halmoztak fel.
 
Közeli hozzátartozónak minősül:
 
·        a házastárs,
·        az egyenes-ágbeli rokon,
·        az örökbefogadott, a mostoha és a nevelt gyermek,
·        az örökbefogadó-, a mostoha- és nevelőszülő,
·        valamint a testvér,
 
2.      Súlyosan fogyatékosnak minősül az a személy, aki:
 
a)      Fogyatékossági támogatásban,
b)      Az I. II. vagy III. rokkantsági fokozatba tartozik és rokkantsági, illetve baleseti rokkantsági nyugdíjban,
c)      Rokkantsági járadékban,
d)      Vakok személyi járadékában,
e)      Saját jogán emelt összegű családi pótlékban,
f)        Aki után szülője (gondozója) emelt összegű családi pótlékban részesül.
 
3.      A támogatás pályázat útján annak a kérelmezőnek állapítható meg:
 
a)      akinek- közös háztartásában élő – családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum 250 %-át, az 67.825,- Ft-ot.
b)      aki vállalja, hogy a támogatás odaítélését követően az esedékes közüzemi díjakat folyamatosan megfizeti a szolgáltatónak.
 
4.      Nem részesíthető támogatásban az a kérelmező:
 
a)      akinek eltartásra képes és köteles hozzátartozója van, vagy olyan nagyobb értékű vagyontárggyal rendelkezik, amelynek értékesítése megélhetési és állapotának megfelelő életfeltételeit nem veszélyezteti.
b)      akinek, illetve akire tekintettel az Önkormányzat három éven belül a támogatást már egyszer megállapította.
 
5.   Támogatás csak egy jogcímen, egy személy részére és egy lakás tekintetében állapítható meg.
 
6.   Ha a kérelmező a megállapítás alapjául szolgáló eljárás során hamis adatot közöl, adatokat eltitkol, részére támogatás nem állapítható meg, illetve a már megítélt támogatást vissza kell vonni.
 
7.   A szociális körülmények vizsgálata céljából, indokolt esetben – a pályázó hozzájárulásával – környezettanulmány készíthető.
 
8.   A támogatás körébe sorolt díjhátralék tartozások:
 
a)     Vezetékes gáz-, áram-, távhő és vízszolgáltatás,
b)     csatornahasználati-és szemétszállítási, kéményseprési díjtartozás,
c)      a társasházi közös költség tartozás, lakásszövetkezeti költséghátralék,
d)     lakbérhátralék.
 
II. A pályázatok benyújtása és elbírálása
 
 
 
1.   A pályázatokat az erre a célra rendszeresített pályázati adatlapon az előírt mellékletekkel együtt, 2008. január 15. napjáig kell személyesen, vagy törvényes meghatalmazással rendelkező képviselő útján benyújtani az alábbi hivatalokban:
 
 
·        Szociális Osztály                                                
1041 Budapest, Király u. 12-14.
      T: 231-31-01
 
·        Káposztásmegyeri Ügyfélszolgálati Iroda:      
1046 Budapest, Hajló u. 42-44.
      T: 230-66-78, 380-65-26
 
A pályázati adatlapok (ingyenesen) szerezhetők be a fenti hivatalokban, vagy letölthetők a http:\ujpest.hu weboldalról.
 
     
 
 
 
Ügyfélfogadási idő:
 
                           Szociális Osztály                   Káposztásmegyei Ügyfélszolgálati Iroda
 
            Hétfő:            14-18      óráig                                           8-18      óráig
            Kedd:              8-12      óráig                                           8-16      óráig
            Szerda:         10-17      óráig                                           8-17      óráig
            Csütörtök:       8-12      óráig                                           8-16      óráig
            Péntek:            8-1230   óráig                                           8-1230   óráig
 
 
2.   A hiányosan benyújtott és a jelen rendeletben vagy a pályázati kiírásban meghatározott feltételeknek meg nem felelő pályázati kérelmek nem kerülnek elbírálásra. Erről a kérelmezőt – az ok megjelölésével – értesíteni kell.
 
 
3.   A pályázati kérelmekhez csatolni kell:
                 
a)           a kérelmező (jogosult) és a vele közös háztartásban élő családtagjai rendszeres és nem rendszeres jövedelméről – három hónapnál nem régebben – kiállított igazolásokat (nyilatkozatot), valamint nyilatkozatot arról, hogy van-e érvényes tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződése,
b)           a kérelmező és a vele közös háztartásban élő családtagjai számára vagyoni helyzetére vonatkozó igazolásokat (nyilatkozatot), nyilatkozatot a kérelmező és a vele egy háztartásban élő családtagjai számára vagyoni helyzetére vonatkozó igazolásokat (nyilatkozatot),
c)            nyilatkozatot a kérelmező és a vele közös háztartásban életvitelszerűen együttlakó személyek számáról és családi állásáról,
d)           a tartásra köteles és képes hozzátartozókra vonatkozó nyilatkozatot,
e)           a közüzemi szolgáltatók igazolását a közüzemi díjak egyenlegéről, valamint a díjhátralék keletkezésének időpontjáról és mértékéről,
f)              a súlyos fogyatékosság igazolására szolgáló okiratot,
g)           a lakhatás havi költségére vonatkozó igazolásokat (nyilatkozatot),
h)            a lakás, bérleti szerződésének másolatát, illetve a magántulajdonú lakás három hónapnál nem régebbi tulajdoni lap másolatát,
i)              nyilatkozatot arról, hogy a kérelemmel érintett lakásban legalább két éve életvitelszerűen, mely jogcímen lakik,
j)       nyilatkozatot arról, hogy az adós a hitelező szervezetet felhatalmazza arra, hogy a fizetés elmaradásáról az Önkormányzatot tájékoztassa,
k)            a pályázó és a vele életvitelszerűen együttlakó közeli hozzátartozók nyilatkozatát arról, hogy a pályázati kérelem benyújtását megelőző 3 évben nem részesültek ilyen támogatásban.
4.   A pályázatokat az Önkormányzat Képviselő-testülete által megválasztott bizottság bírálja el 2008. január 29. napjáig.
5.   A döntésről a pályázókat az Önkormányzat 2008. február 8. napjáig írásban értesíti.
6.   A pályázat nyerteseivel az Önkormányzat az adósságkezelésre vonatkozó szerződést köt, amelynek alapján a támogatás összegét a díjhátralék követelésére jogosult szolgáltatóknak utalja át az Önkormányzat.
 
 
 
B u d a p e s t, 2007. december 1.
 
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata