Folytatódik a Görgey utca felújítása

  •  
  •  
  •  

Az újpesti Görgey Artúr utca útburkolatának állapota mára olyannyira leromlott, hogy a közlekedés ezen a szakaszon veszélyessé vált. Ezért a Budapesti Közlekedési Központ Wintermantel Zsolt Újpest polgármestere kezdeményezésére felújítja az utca burkolatát és a villamosvágányokat. Az erről szóló szerződést 2014. november 28-án írta alá a BKK és a Colas Alterra Zrt.

BUDAPEST LEGRÉGEBBEN FELÚJÍTOTT UTCÁJA
A Görgey Artúr utca Budapest legrégebben felújított utcája. A burkolatot utoljára 1957-ben cserélték, a meglévő villamospálya 1975-ben épült. Az út rossz állapota miatt a személyautók is évek óta a vágányokra kényszerülnek. A nagypaneles villamospálya állapota is olyan mértékben leromlott, hogy a 12-es és 14-es villamos csak csökkentett sebességgel haladhat rajta. Mivel nincs kiépített megálló, az utasok az úttestre szállnak le.
KEZDETEK
A 2010-es önkormányzati választásokon Tarlós Istvánt főpolgármesterré, Wintermantel Zsoltot Újpest polgármesterévé választották. A fejlesztési-, felújítási programok áttekintésénél kiderült, a Görgey utca felújításáról nem készültek tervek. A probléma olyannyira háttérbe szorult, hogy sem szabályozási tervek, sem a telekalakítások nem voltak rendben. Újpest városvezetése elkezdte a szabályozási (helyi és fővárosi) tervek elkészítését, egyeztetését és elfogadtatását, valamint megkezdődtek a szükséges telekalakítások. A tervek egyeztetése és engedélyezése hosszú időbe telt, hiszen a villamos miatt vasúthatósági engedély is kellett, de sikerült! Minden szükséges engedély rendelkezésre állt. Az engedélyeztetést követően Újpest Önkormányzatának forráshoz kellett jutnia a Fővárosi Költségvetésben. Nagy István és Wintermantel Zsolt fővárosi képviselők javaslatára kétmilliárd forintot különítettek el a Görgey utca felújítására, így kiírásra kerülhetett a nyílt, nemzetközi eljárásrend szerinti közbeszerzés.
BIZTOS ÚT A FOLYTATÁSHOZ
Idén tavasszal elkészült a Görgey utca csatornázása, majd nyáron és kora ősszel a vízvezeték-hálózatot cserélték teljesen újra. Mindeközben a közbeszerzési eljárás során kiderült, hogy az érvényes és legjobb árajánlat is 2,4 milliárd forint, ezért többletforrás biztosítására volt szükség. A Fővárosi Közgyűlésben
november 26-án döntöttek a forrás biztosításáról. Az erről szóló szerződést pedig november 28-án írta alá a BKK és a Colas Alterra Zrt. Aláírt szerződés biztosítja: a Görgey utca teljes hosszában és szélességében megújul!
A FELÚJÍTÁS TOVÁBBI MENETE
A munkálatok a tél elmúltával folytatódnak majd. A Görgey úton teljes szélességében új burkolat épül, az út mellett aszfaltozott parkolók és kerékpársávok lesznek kialakítva. A villamos vadonatúj sínpályát kap, és a felsővezeték-hálózat is teljesen megújul. Az utasok biztonságosabb és kényelmesebb közlekedésének érdekében minden megállóban akadálymentes peronok épülnek majd. A felújítás három ütemben történik majd. Az elsőben
az István út és a Rózsa utca közötti szakasz készül el, a másodikban (az első ütemmel egy időben) a Rózsa utca és a Szilágyi utca közötti szakasz déli oldala, a harmadikban pedig a Rózsa utca és a Szilágyi utca közötti szakasz északi oldala újul meg.