•  
  •  
  •  

Írtunk már cikket a kerület fáinak gallyazásáról, de néhány olvasónk arról értesített minket, hogy újra gallyaznak a kerületben.

Nos, nem újra: a fák ápolása – ide tartozik a gallyazás is – folyamatos feladat, valójában tehát a munka eleve le sem állt, és megy is tovább, területről területre, nagyjából 380 helyszínen.

Ezek vagy egyedi helyszínek – ahol csak egy-egy fa koronájának kiigazítása folyik – vagy tömbszerűek, mint például a Lázár Vilmos utcában, az Attila és Nádor utca közötti szakaszon, illetve a Farkas-erdő külső zöld sávjában.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mindez elsősorban a fák érdekében történik, de persze az itt élőket is szolgálja, hiszen a közlekedési vonalakba benyúló ágakat el kell távolítani, ahogyan a veszélyt jelentőket is.

De azt is fontos tudni, hogy ezek az intézkedések, beavatkozások nem ártanak a fáknak. Sok esetben fiatalítják azokat, miközben védik, védjük az emberi környezetet is. Még a fészkekre is odafigyelnek a munkatársak: olyan ágat nem bántanak, amelyiken valamilyen madár megtelepedett. Egyszóval értünk folyik a munka, mert ránk vigyáz, másrészt a megújhodott fák is nekünk nőnek.

, , , , , ,