Gyanús TAO-költések az UTE jégkorong szakosztályánál – Varju László a Parlamentben emelt szót, a Jobbik vizsgálatot követel

, , , , , , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Az Újpesti Torna Egylet (UTE) jégkorong szakosztálya körüli gyanús pénzmozgásokra hívta föl a figyelmet Varju László, illetve a IV. kerületi Jobbik. Újpest országgyűlési képviselője parlamenti felszólalásban, az ellenzéki párt pedig a közösségi médiában tette szóvá a visszaélésgyanús helyzetet.

Az Újpesti Hírmondó beszámolója szerint Varju László a parlament tavaszi ülésszakának utolsó ülésnapján napirend előtti felszólalás keretében foglalkozott a témával.

A Demokratikus Koalíció képviselője kiemelte:

az Újpesti Torna Egylet hokicsapatánál gyanúsak azok a TAO-s eszközbeszerzések, melyek során évi 60-70 millió forintot költ el a klub csak hokiütők beszerzésére.

Minden évben 7-800 darab ütőt szereznek be közpénzből, darabját egyenként 80.000 Ft-ért, ami jóval felette van a piaci áraknak.

Ráadásul az a gyanú is felmerül, hogy a TAO-pénzből, eleve túlárazottan beszerzett hokiütőket az UTE pénzért értékesíti tovább a szülőknek, illetve ismeretlen harmadik félnek.

„Kétszer húznak az ügyleten pénzt: egyszer akkor, amikor nem közvetlenül a (sportszer)gyártótól vásárolnak, hanem egy helyi vállalkozó közbeiktatásával veszik meg, aki azt túlárazott módon eladja az UTÉ-nak, majd a sportegyesület kifizetteti ezeket a sporteszközöket, ütőket, mezeket a szülőkkel.”

– fogalmazott Varju, aki azt is kifejtette, hogy egyes szülők megelégelték ezt a kétes gyakorlatot és feljelentést tettek az UTE ellen.

Varju László és Trippon Norbert alpolgármester

Az ügyben hónapok óta vizsgálódik a Nemzeti Nyomozó Iroda, és már számos tanút kihallgattak, de gyanúsított egyelőre még nincs.

A IV. kerület országgyűlési képviselője a Szilágyi úti UTE Atlétikai Centrumba tervezett, de félbehagyott, és már valószínűleg soha meg nem épülő jégcsarnokról és curling csarnokról is szót ejtett.

A képviselő emlékeztetett, hogy az UTE még 2017-ben eredetileg 1,1 milliárd forintért szeretett volna építeni egy, kizárólag edzések tartására alkalmas, nézőtér nélküli jégcsarnokot. Miután rájöttek, hogy ennél sokkal drágábban is megépíthetik, érvénytelenné nyilvánították az első közbeszerzést, a másodikat pedig már 2,2 milliárd forintra írták ki. A korrupció gyanúját felvető közbeszerzésre ekkor már három, még ennél is sokkal durvább árajánlat érkezett:

végül a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV 4,7 milliárd forintos ajánlata lett a nyertes ajánlat.

Az építkezés 2019 elején el is kezdődött, ám fél évvel később abba is maradt. Az épületegyüttesből csupán az egyik könnyűszerkezetes jégcsarnok falai készültek el, a csarnok jelenleg félkész állapotban várja további sorsát.

Ha egyszer netán be is fejeznék, az épület sportolási célra akkor is használhatatlan lenne,

hiszen nem építettek hozzá öltözőket.

Az eleve vitatott és komoly kritikákkal illetett curling csarnokot el sem kezdték építeni, annak a tervezett helyén még egy kapavágás sem történt. Ugyancsak nem kezdődött el a csarnokhoz vezető út és a parkoló kialakítása sem.

„Pillanatnyilag ott tartunk, hogy se építkezés, se vállalkozó, levonult onnét mindenki, félbehagyták az építkezést”

– emelte ki Varju László.

A teljesítési határidő idén április 30-a lett volna, de szerződésmódosítással ezt a dátumot 2020 végéig tolták ki, de esély sincs arra, hogy akár idén, akár a közeli-távoli jövőben befejezzék a projektet. ÁFÁ-val együtt mindez hatmilliárd forintjába fáj az adófizetőknek.

Varju László felszólalása itt tekinthető meg, az Újpestre vonatkozó rész 2:35-től kezdődik:

„Ki kell vizsgálni ezt az ügyet”

Varju László a felszólalása előtti napokban Szabó Balázs önkormányzati képviselővel, a Jobbik kerületi alelnökével személyesen is bejárta az építkezés helyszínét.

Szabó a közösségi médiában járta körbe a visszaélésgyanús esetet, és kiemelte:

“Ki kell vizsgálni ezt az ügyet, mert nagyon úgy néz ki, hogy itt valami nagy disznóság történt, aminek a levét az újpesti sportolókon és a jégkorongozó gyerekeken kívül az UTE rajongói, a klub támogatói és a magyar adófizetők isszák meg.”

Varju László és Szabó Balázs a félbemaradt építkezésnél (Forrás: Facebook)

A képviselő szerint az alábbi kérdésekre kell fényt deríteni:

  • „Hol a két csarnok?
  • Hol az öltöző?
  • Hol a parkoló?
  • Hol a pénz?
  • Hol van a beruházás fedezete?
  • Mennyit költöttek el eddig?
  • Mit szól mindehhez a minisztérium és a Magyar Állam?
  • Miért és meddig szórakozik még az UTE a jégkorongozó, korcsolyázó gyerekekkel, az utánpótlás csapatokkal, a női hokicsapattal és az amatőr hokisokkal?”

A jobbikos városatya szerint, ha az eredeti, 1,2 milliárd forintos elképzeléshez tartotta volna magát az UTE,

„már rég elkészülhetett volna a jégpálya, amit ősztől birtokba is vehettek volna a klub sportolói”.

Szabó Balász szerint ehelyett viszont

„éveken át egy romhalmazt és egy félkész torzót fognak bámulni az újpestiek”.