Hamarosan indul a jegyértékesítés

  •  
  •  
  •  

Már két hét sincs az Újpest FC első tétmeccséig a most induló futballszezonban: a lila-fehérek július 22-én a Vaduzt fogadják az Európai Konferencia Ligában. A klub most néhány új információt is csepegtetett, melyet mi is megosztunk önökkel.

Az Újpest FC hivatalos oldalán megtalálható információk szerint a lichtensteini Vaduz elleni Ekl-selejtező július 22-én, este kilenc órakor kezdődik a Szusza Ferenc Stadionban. Mivel a magyar jogszabályok nem korlátozzák a beengedhető nézők számát, akár teltház is lehet a mérkőzésen. Fontos információ azonban, hogy a sporteseményekre továbbra is kell a védettségi igazolvány, vagyis csak az vehet részt a mérkőzésen (illetve válthatja ki az Európa-bajnokságról már jól ismert karszalagot), aki rendelkezik érvényes oltási igazolvánnyal.

18 év alattiak csak olyan felnőtt kíséretében vehetnek részt a mérkőzésen, aki rendelkezik az okmánnyal, ám azok a 16 és 18 év közötti szurkolók, akik be vannak oltva és rendelkeznek igazolvánnyal, egyénileg is kimehetnek a mérkőzésre – de ha szeretnének, élhetnek a 18 év alattiakra vonatkozó szabályokkal is.

A jegyekről egyelőre annyit tudni, hogy az értékesítés jövő kedden, vagyis július 13-án indul, de a klub ígérete szerint e dátum előtt már pontosabb információk is lesznek.

A visszavágót egy héttel később, július 29-én rendezik, ám két okból sem érdemes a vaduzi utakat lefoglalni: a meccs egyrészt zártkapus lesz (a hazai szurkolók részére is!), mert a csapat stadionjának felújítása nem a tervezett ütemben halad, illetve az UEFA rendelkezése szerint vendégszurkolók nem látogathatják a selejetező mérkőzéseket.

A Szuszában azonban ott lehetünk, s segíthetünk a fiúknak, hogy bosszút álljanak azért a mérkőzésért, melyet éppen 15 éve játszottak Megyeri úton, még az UEFA-kupában. A Vaduz akkor friss bajnoki ezüstérmes csapatunkat megalázóan, 4-0-ra páholta el – sokan emlékszünk még arra a meccsre…

 

, , ,