Hazai és nemzetközi sörkülönlegességek a városnapokon

  •  
  •  
  •  

Egyrészt az Újpesti Városnapok mindig egy sikeres rendezvénysorozat, másrészt tapasztaljuk az irántunk tanúsított érdeklődést, így most is lelkesen és nagy reményekkel készülünk a részvételre – közölte megkeresésünkre Kurucz Gergely, a First Craft Beer tulajdonos-ügyvezető igazgatója, aki elmondta, hogy idén ők szervezik a városnapok kísérőrendezvényének számító Sörnapokat.

Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a rendezvény ingyenesen látogatható lesz, ám a fogyasztásnak különleges keretet szeretnének biztosítani, az Újpesti Borvíkenden már bevált módszer szerint:

„Vendégeinket azzal szeretnénk jutalmazni, hogy nem műanyag, hanem üvegpohárból szolgáljuk ki őket.”

Hogy valaki hozzájusson a hordók tartalmához, be kell ruháznia az 1300 forintos pohár megvásárlásába, ami Kurucz Gergely szerint nem nagy ár, hiszen a vendégek így egy ízléses szuvenírt is kapnak, illetve a különleges kínálat is megéri a ráfordítást:

„Belga, cseh és magyar kézműves sörkülönlegességekkel várjuk majd a rendezvény résztvevőit.”

Kurucz Gergely

Az újpesti központtal, világszínvonalon működő First Craft Beer széles választéka mellett többek között a MONYO, a
Gyertyános Sörfőzde, a Litovel, a Gallica vagy a Primátor repertoárjából lesz lehetőség válogatni.

Kurucz Gergely szerint mindenképp érdemes betérni a teraszra, mert nem sűrűn adódik lehetőség rá, hogy az ember egyszerre válogathasson a hazai és a külföldi, minőségi sörfőzés ilyen bő kínálatából.

, , , ,