Helyreigazítás – de mit?

  •  
  •  
  •  

A korábbi újpesti alpolgármester, Nagy István fordult portálunkhoz helyreigazítási kérelemmel egy olyan cikk miatt, amelyben őt meg sem említettük. Mindenesetre foglalkozunk az üggyel, noha megítélésünk szerint ő nem érintettje az írásnak, azt pedig, hogy kinek a nevében kéri közleménye megjelentetését, nem jelölte meg. Ennek ellenére hajlandók vagyunk felületet szánni az esetnek, éppen annak tanulságai miatt.

Július elsején adtunk hírt arról, hogy Újpest önkormányzata másodfokon pert nyert a Bangunan Kft. nevű céggel szemben, ennek nyomán a vállalkozás 48,6 millió forintot és annak kamatait kell visszafizesse az újpesti polgárok közös kasszájába.

Nagy István a cikkel kapcsolatos, több pontot tartalmazó helyreigazítási kérelméhez fűzött magyarázatában a jelenlegi városvezetést nevezi szerződésszegőnek (teszi ezt annak ellenére, hogy egy másodfokú ítélet adott igazat Újpestnek), és azt firtatja, hogy ezáltal a fizetésre kötelezett vállalkozásnak kára keletkezett. Ezek után azt kéri, írjuk le: „Valótlanul állítottuk, hogy a Bangunan Építőipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Wintermantelék kedvenc építési vállalkozója volt”. Nos, a július 1-i cikk címében valóban a fideszes vezetésű város kedvenc építési vállalkozójának neveztük a Bangunan Kft.-t, de nem amiatt, mert a volt alpolgármester most a céget ért kár felett elmélkedik, ahelyett, hogy örülne az újpesti adófizetők részére visszafizetendő pénznek. Hanem azért, mert a vállalkozás tucatszám nyert közbeszerzéseket a korábbi érában. Vagyis a város, illetve annak érintett intézményei, szervezeti egységei meg voltak elégedve az együttműködéssel; akivel pedig rendszeresen, éveken át meg vagyunk elégedve, ezért újabb és újabb közös projekteket viszünk végig, az könnyen a kedvencünkké válik. Ebben nincs semmi dehonesztáló, de ha valaki mégis annak tartaná, a szó maga („kedvenc”) akkor is csak egy vélemény lehetne.

Nagy István szerint az is valótlan állítás, hogy a korábbi városvezetéssel jó kapcsolata volt a Bangunan Kft.-nek. Azt írja, hogy ezzel szemben az újpesti önkormányzattal volt szerződésen alapuló kapcsolata a cégnek. Mi nem látjuk az ellentétet a két megfogalmazás között, ugyanis a tőlünk kifogásolt és általa közzétenni kért szöveg ugyanazt jelenti. Igen, a korábbi, fideszes vezetésű önkormányzat szerződéses kapcsolatban állt a céggel; éppen ezt írtuk mi is, ő is. A cég rendre nyerte a közbeszerzéseket (ebben sincs állításbeli különbség Nagy István és köztünk), tehát a felek nyilvánvalóan elégedettek voltak egymással. Egy kölcsönös megelégedettségen alapuló, sok éves, rendszeres együttműködést jó kapcsolatnak nevezni helytálló dolog. Vagyis nem állítottunk semmilyen hamis tényt. A korábbi alpolgármester sem állítja, hogy rossz kapcsolatban lett volna a városvezetés és a Bangunan Kft. Vagy, ha esetleg úgy kéne értenünk, hogy a városvezetés és az önkormányzat nem egymást fedő fogalmak, akkor pontosítunk: nem a fideszes városvezetéssel, hanem a fideszes vezetésű önkormányzattal volt jó kapcsolata a Bangunan kft.-nek. Reméljük, így már pontos a megfogalmazás.

Nagy István szerint az is valótlan tényállítás részünkről, hogy a Wintermantel Zsolt nevével fémjelzett városvezetés utalt át 48,6 millió forintot a cégnek. Majd kifejti: a valós tény az, hogy a városháza illetékes osztálya utalta át az összeget. Mindebből az következne, hogy a városháza, annak hivatali apparátusa, szervezete akkoriban nem volt a városvezetés része, hanem mondjuk csak egy sóhivatal; ami nyilvánvaló képtelenség.

Nagy István viszont jogosan hívta fel a figyelmünket egy tévedésre. Azt írtuk, hogy a város és a Bangunan Kft. 2019 szeptemberében kötött 243 millió forintos keret-közbeszerzést. Valóban: a közbeszerzési keretszerződés korábban, 2018. december 12-én köttetett. És nem 243, hanem némi apró híján 300 millió forintról szólt. A cikkünkben említett 243 millió forint az e keretszerződés értelmében kötött egyedi vállalkozói szerződés értéke. Természetesen elismerjük a tévedést, az érintettektől elnézést kérünk.

A volt alpolgármester szerint valótlanul állítottuk, hogy nem volt szükség azokra a munkákra, amelyekért az előző városvezetés több mint 48 millió forintot átutalt a kft.-nek. Nem mi mondjuk, hogy nem volt szükség ezekre a munkákra, hanem a jelenlegi városvezetés. Ugyanis az illetékesek úgy döntöttek, hogy nem tartanak igényt azokra a munkákra, amelyekre a céggel korábban szerződött az önkormányzat. A bíróság éppen azt állapította most meg, hogy ehhez – vagyis a szerződéstől elálláshoz – joga volt az önkormányzatnak, amely jogszerűen mondhatta azt, hogy nincs szüksége a korábban megrendelt munkákra. A szerződés ugyanis úgy szól, hogy a keretszerződés körébe tartozó munkák szükségességéről a felperes (vagyis az önkormányzat) dönt. Döntött: korábban úgy, hogy kellenek ezek a munkák, a jelenlegi városvezetés meg úgy, hogy nem kellenek. Hogy ezt a döntést jogszerűen meghozhatja a város, azt nem mi mondjuk, hanem a másodfokú bíróság. Így Nagy Istvánnak ebben nem velünk van vitája.

A fentiektől függetlenül változtatás nélkül közzétesszük Nagy István helyreigazító közleményét, egyszersmind azt a bírósági ítéletet is, amely alapján az általa kifogásolt cikket írtuk. Ki-ki összevetheti a dokumentumokat egymással:

40083-21-7

Mivel alapvetően a jelenlegi önkormányzat és egy magáncég közötti jogvitáról van szó, ezért az ujpestmedia.hu szerkesztősége nem érzi magát illetékesnek abban, hogy ebben az ügyben a korábbi alpolgármesterrel további vitákat folytasson.

Íme a helyreigazítás:

A 2020. július 1. napján, az ujpestmedia.hu weboldalon és a facebook.com/ujpest.media oldalon megjelent „Újpest jogerősen pert nyert Wintermantelék kedvenc építési vállalkozója ellen ” című írásunkban

Valótlanul állítottuk, hogy a BANGUAN Építőipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Wintermantelék kedvenc építési vállalkozója volt.

Ezzel szemben a valós tény, hogy Budapest Főváros IV. kerület, Újpesti Önkormányzat a BANGUNAN Kft-vel egy 2018. december 12-én lezárult, szabályszerűen lefolytatott közbeszerzési eljárás „Bontási munkák – keretszerződés” megkötése után 2019. szeptember 26-án rendelt meg a rekultivációs munkákat, igy a BANGUAN Kft. az Újpesti Önkormányzattal állt szerződéses jogviszonyban.

Valótlanul állítottuk, hogy a Wintermantel Zsolt nevével fémjelzett városvezetés utalt át 48,6 millió forint előleget.

Ezzel szemben a valós tény, hogy az Újpesti Önkormányzat 2019. szeptember 26-i keltű megrendelése alapján, a Városüzemeltetési Osztály teljesítésigazolása után, a Pénzügyi Osztály jogszerűen utalta át a rekultivációs munkák előlegét a BANGUNAN Kft-nek.

Valótlanul állítottuk, hogy „Az önkormányzati választások előtt kevesebb, mint egy hónappal, 2019 szeptemberében 243 millió forintos keret-közbeszerzést kötött a Wintermantel-féle városvezetés azzal a Bangunan Kft.-vel”.

Ezzel szemben a valós tény, hogy Újpesti Önkormányzata 2018. december 12-én közbeszerzési eljárás szabályszerű lefolytatása után kötött keretszerződést a BANGUNAN Kft-vel.

Valótlanul állítottuk, hogy a kérdéses telkeken nem volt szükség rekultivációs munkákra. Ezzel szemben a valós tény, hogy a megrendelt rekultivációs munkák tíz, helyrajzi számokkal pontosan megjelölt az ingatlant érintettek, összesen 67 143 négyzetméter megtisztítását végezte volna a BANGUNAN Kft.

Valótlanul állítottuk, hogy a korábbi, fideszes vezetéssel volt jó kapcsolatban a Bangunan Kft.

Ezzel szemben a valós tény, hogy a BANGUAN Kft. nem a fideszes városvezetéssel, hanem az Újpesti Önkormányzattal állt szerződéses jogviszonyon alapuló kapcsolatban.