Hét kutyasétáltatóval szemben is intézkedtek hétvégén a rendőrök

  •  
  •  
  •  

A hatóságoknak eddig 530 esetben kellett intézkedniük a kijárási tilalom, vagy az egyéb járványügyi korlátozások megszegőivel szemben – mondta el Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese vasárnap a közmédiának nyilatkozva.

Kiss szerint eddig 147 település önkormányzata rendelt el közterületi maszkviselést, a rendőröknek pedig szombaton 267 esetben kellett intézkedniük ezen szabályok figyelmen kívül hagyása miatt.

A kötelező közterületi maszkviselésre vonatkozó rendelet hatályba lépése óta így eddig összesen 823 emberrel szemben kellett fellépniük a rendőröknek.

Hozzátette: a tömegközlekedésben is egyre kevesebben hagyják figyelmen kívül a maszkviselésre vonatkozó szabályokat, a rendőröknek szombaton mindössze 67 esetben kellett intézkedniük, ennek többsége is csupán figyelmeztetés volt.

Kiss Róbert azt is elmondta:

úgy látják, az emberek megértették, hogy a kijárási tilalom segíti a járvány elleni védekezést.

Ezt mutatja szerinte, hogy szombaton mindössze 530 esetben történt rendőri intézkedés szabálysértés miatt, a legtöbb megállított pedig igazolni tudta, hogy joggal tartózkodik közterületen.

A szabályszegők közül hét olyan kutyasétáltató volt, aki a megengedett 500 méternél távolabbra ment, 44 ember a közterületi csoportosulás, gyülekezés szabályait sértette meg.

Az egyenruhások szombaton két budapesti vendéglátóhelyet is bezártak hét napra, mivel az alkalmazottak, illetve az oda érkező ételfutár megsértette a maszkviselés szabályait.

Kiss Róbert aláhúzta, nem jellemző, hogy a szabályszegők vitatnák a rendőrség fellépését, ezért a rendőrök többségében figyelmeztetéssel élnek.

, , , , ,