Hétfőn indul újra a magyar egészségügyi ellátás

  •  
  •  
  •  

A járványhelyzet kedvező alakulása miatt május 4-én Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter egy április 30-i levelében elrendelte a hazai egészségügyi ellátás újraindítását, írja az Index.

Ezt azt jelenti, hogy jövő hétfőtől már nem csak a sürgő beavatkozások elvégzése engedélyezett, hanem szigorú higiénés szabályok betartása mellett

  • a háziorvosi és házi gyermekorvosi,
  • védőnői ellátások,
  • a fogászati alapellátás,
  • a járóbeteg szakellátás,
  • a fekvőbeteg szakellátásból a rehabilitáció és a transzplantációs beavatkozások,
  • a fogászati szakellátás és
  • a magánellátás is újaindul.

Azonban a megkötések és óvintézkedések továbbra is érvényben maradnak. Így például a fogász vagy háziorvos, de a járóbeteg szakellátás is csak telefonos egyeztetés nyomán látogatható, a higiéniás sztenderdeket fokozzák, a 1,5 méteres távolságot pedig a betegnek egymás közt minden körülmények közt tartani kell. Minden betegnek kötelezően meg kell mérni a lázát a rendelőbe történt belépést követően.

Fogászaton és háziorvosok esetében is egy óra alatt legfeljebb 4 beteg vizsgálata engedélyezett.

A járóbeteg-ellátás esetében a minisztérium azt írja, meg kell teremteni egy olyan elektronikus egészségügyi szolgáltatást,

„amely lehetővé teszi a személyes találkozás nélküli kapcsolattartást, a pácienssel való kommunikációt, telefonos vizit lebonyolítását”.

Kockázatos járóbeteg-beavatkozás csak negatív koronavírus-teszt birtokában végezhető. Az ellátóhelyen védőmaszkot kell biztosítani a betegnek.

A fenti előírások vonatkoznak a magánegészségügyi intézményekre is.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, az Újpesti Szakrendelőben is visszaáll a munka a megszokotthoz közeli kerékvágásba, ám ennek a pontos részleteivel, illetve a felmerült kérdések és ellentmondások tisztázása érdekében az intézmény, Déri Tibor polgármester javaslatára a mai napon levélben fordul az Emberi Erőforrások Minisztériumához.

Szintén a polgármester kérésére az intézmény honlapjára világos menetrend és átfogó tájékoztató készül majd a rendeletről az intézmény honlapjára.

FRISSÍTÉS:

Az SZTK portálunkhoz eljuttatott tájékoztatásában külön kérik a betegeket, hogy először telefonon hívják a szakrendelőt, illetve az adott szakrendelést. Mint fogalmaznak: a szakorvosoknak szabályos „virtuális vizitet” kell lefolytatniuk, s ennek eredményeként döntenek a további teendőkről.

Amennyiben az orvos döntése alapján szükséges a személyes találkozás, az

csak előre egyeztetett időpontban történhet.

A kommüniké megerősíti, hogy óránként legfeljebb 4 beteg előjegyzése és ellátása javasolt. A várakozási idő minimálisra csökkentése érdekében az időpontra érkező pácienseket arra kérik, hogy

az időpont előtt legfeljebb 5-10 perccel érkezzenek.

A szakrendelőbe való belépés továbbra is a bejáratoknál kialakított egészségügyi kockázatbecslő ellenőrző ponton keresztül lehetséges, ahol minden érkezőt ellenőriznek (hőmérőzés, egészségügyi kikérdezés).

Az intézményben továbbra is kötelező a maszk viselése. A rendelésen csak azt fogadják, aki az ellenőrzésen nem tűnik COVID-gyanúsnak.

A COVID-gyanúsnak vélt páciensek egy izolált helyiségbe kerülnek, ahol megkezdődik szakszerű kivizsgálásuk.

A rendelőn belül a pácienseknek egymástól legalább 1,5 méteres távolságot kell tartaniuk.

, ,