Hitelből venne több száz buszt a BKV és a BKK?

  •  
  •  
  •  

Harmincmilliárd forintos hitelkeretet nyitna meg a főváros a BKV-BKK párosnak annak érdekében, hogy a konzorcium 380 darab buszt vásárolhasson – értesült a Világgazdaság.

A lap úgy tudja, hogy a két közlekedési cég máris felkeresett hat bankot, hogy megtudja, milyen feltételekkel kaphatnának ekkora hitelt, és azt hogyan folyósítanák.

Az ügy előzménye, hogy a két cég nemrég megállapodott abban, hogy a BKV lesz a buszok üzemeltetéséért az egyedüli felelős, de csak akkor, ha lesznek új buszok. A két cégnek azonban nem áll rendelkezésére a szükséges összeg, ezért lesz hitelfelvétel – ha lesz. Ehhez ugyanis nemcsak a Fővárosi Közgyűlés, hanem a kormány engedélye is kelleni fog, és egyelőre nem tudni, hogy a kabinet hogy reagál majd a tervre.

Jelen pillanatban a külsős vállalkozók által üzemeltetett mintegy 410 busz legfiatalabbika egy MAN Lion’s City márkájú jármű, mely decemberben állt forgalomba, a többi busz átlagos életkora 5-7 év. A Világgazdaságnak a BKK válaszában azt írta: a mindenkori városvezetésnek mindig az egyik alapvető célkitűzése, hogy folyamatosan újítsa a tömegközlekedés járműparkját, hiszen csak így biztosítható a szolgáltatás európai színvonala.

, , , , ,